Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Péterffy Gedeon: A tevékeny élet Aq. Szent Tamásnál
A TEVÉKENY ÉLET AQ. SZENT TAMÁSNÁL 14 i a két élet egységét vallotta. A két élet egységének összekapcsoló erejét és éltetőjét a szeretetben látták, úgy amint ezt Szent Ágoston gondolatainak hű értelmezője Szent Bonaventura tartotta, aki szerint a tevékeny életet mozgató felebaráti szeretet és a szemlélődést irányító isteni szeretet ugyanazon forrásból fakad és nem különbözik egymástól.1 A kettő viszonyát ki lehet fejezni bölcseleti fogalmakkal is, amint ezt Szent Tamás mestere, Albertus Magnus tette, akinek gondolatát modern megfogalmazásban úgy adhatjuk vissza, hogy csak a szemlélődő élet jelent önértéket az ember számára, a tevékeny életnek csak eszközértéké van.1 2 Ebben a megfogalmazásban is mint végső eredmény az áll előttünk, hogy a tevékeny életnek önmagában véve nincs olyan tartalma és értéke, ami alapja lehetne annak, hogy külön bölcseleti és teológiai kifejtést nyerjen. A tevékeny életről szóló tudományos kutatás számára tehát annak az eldöntése az első kérdés, hogy van-e tevékeny élet. Szent Tamás is először ennek a feladatnak a megoldására gondolt, mikor a két életforma megkülönböztetésének tudományos alapját kimutatva magának a tevékeny életnek különálló voltát bizonyította be. A hagyományos felfogás, amely Szent Ágostonra megy vissza és amelynek hű kifejezője Petrus Lombardus Szentenciáskönyve, a Szentlélek két különböző ajándékában látta a tevékeny és szemlélődő élet különbségének alapját. Felmerül tehát a kérdés, hogy a természetes rendben van-e alapja ennek a megkülönböztetésnek, mert csak így indokolt, hogy a tevékeny és szemlélődő életről szóló tanítás nemcsak a misztikus teológia egyik fejezete legyen. Petrus Lombardus is felveti a kérdést a természetes alapokról, 1 «Ad Deum ordinamur secundum vitam contemplativam, ad proximum secundum vitam activam . . . Contemplativa et activa vita nominat statum sive virtutis exercitium ; diversitas autem status vel exercitii non inducit diversitatem in habitu . . . Propter hoc non sequitur, quod caritas, eo quod ad activam vitam et contemplativam dirigat et habilitet, sit virtus duplex.» Bonaventura : In III. Sent. D. 37. a. 2. q. 1. ad 5. — In III. Sent. D. 27. a. 1. q. II. ad 5. — V. ö. Szent Tamásnál, De char. a. 4. ad 8. 2 «Contemplativa praefertur activae unitate, puritate, aeternitate, firmitate, delectatione ... Si ergo consideretur activa in pluralitatis utilitate, in merendi virtute, in operandi fortitudine et vigore, in necessitatis huius subventione, in ea quae per multos, quibus subvenitur, fit gratiarum actione : in quinque his praeponitur activa contemplativae. Et ideo dicunt quidam quod habent se sicut excedentia et excessa. Quia tamen totum quod activae est non habet rationem boni, nisi in quantum utile est bonum : et totum quod est contemplativae, habet rationem boni, in quantum honestum est bonum et delectabile : bonum autem utile est bonum per hoc, quod est ad finem boni : honestum autem et delectabile bonum est, quia ipsum est finis simpliciter loquendo : tunc contemplativa est optima, et propter se volita : et ideo libera. Activa autem non est optima, sed ad aliud bona, et propter aliud volita: et ideo ancilla.» In Evang. Lucae X. 42. (Opera omnia t. 23. p. 90. Paris, 1890.)
