Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Pataky Arnold: Szent Pál leveleinek ószövetségi idézetei
100 PATAKY ARNOLD fán függ.» Az idézett ószövetségi hely betű szerint nem a keresztre- feszítésről szól, hanem olyan emberről, akinek holttestét a megkövezés után a büntetés súlyosbbítása és mások elrettentése végett felakasztották. Szent Pál azonban a Deuteronomium szavait a keresztrefeszített Üdvözítőre alkalmazza, de tiszteletből kihagyja a xsxarr)Qa[iévoç (átkozott) szó után a vnô éeov (az Istentől) kifejezést. Tehát szabad, alkalmazott idézéssel van dolgunk. 3, 16. érdekes példáját mutatja annak, hogyan szokott Szent Pál az ő zsidózó ellenfeleivel szemben reábizonyítással (argumentum ad hominem) érvelni. «Ámde Ábrahámnak mondattak az ígéretek, és az ő ivadékának. Nem mondja : És ivadékainak, mint soknak, hanem mint egynek : És a te ivadékodnak, aki a Krisztus.» Az itt említett isteni ígéreteket a következő helyeken olvassuk : Móz. I. 12, 3 ; 13, 15 ; 15, 1—6 ; 17, 8. (22, 18 ; 24, 7.) ; ezek Ábrahám nagyszámú ivadékáról, Kánaán birtokáról és a Megváltó eljöveteléről szóltak. Ábrahám ivadéka a választott nép és főképpen ennek legnemesebb tagja, Jézus Krisztus, akiben a földnek összes nemzetei megáldatnak. Szent Pál a reo anégfian szó egyes számából arra következtet, hogy Ábrahám ivadékai nem mint egymástól különálló egyének örökölték az ősatyjuknak adott ígéreteket, hanem mint az Istennek az eljövendő Megváltóban egybeforrott választott népe : az ószövetségi zsidóság és ennek folytatása, a keresztény egyház. Szent Ireneus, Szent Ágoston és a modern magyarázók közül Cor- nely is azt hiszik, hogy Szent Pál e helyen a misztikus Krisztusról, a keresztény egyház láthatatlan fejéről szól ; azonban a legtöbb magyarázó egyetért abban, hogy az apostol a történelmi Krisztusról beszél. Ez az utóbbi felfogás helyesebbnek látszik, mert a misztikus Krisztusról Pál e fejezet 26—29. versében beszél, ahol azt mondja, hogy minden hívő, a pogány-keresztény is, Ábrahámnak az ivadéka, hiszen az összes hívők egyesülve vannak Krisztusban. Ezért valószínűbb, hogy Szent Pál ezt megelőzőleg a 16. versben először a történelmi Krisztusról beszélt ; őbenne aztán egyek az összes keresztények. Ez a részlet érdekes példája annak, hogyan tudja Szent Pál az ószövetségi Szentírás elbeszélésének értelmét az általa kifejtett tanítás megvilágítására alkalmazni, anélkül, hogy az események történeti jellegét a legcsekélyebb mértékben is kétségbe vonná. 3, 24-ben az apostol kimondja azt a híres szót, hogy a Törvény nekünk nevelőnk (naLÓaycoyói;) volt Krisztusra. Szent Pál igen találóan választja meg szavát, mely kitűnően kifejezi az egész ószövetségi üd- vösségi intézménynek a viszonyát az újszövetséghez : a naiôaycoyôç ugyanis az előkelő görög és római családoknál az a rabszolga volt, aki a gyermekeket a tanítóhoz vezette. Az ószövetség kora a szellemi kiskorúság ideje volt, a mózesi törvénynek pedig az volt a feladata, hogy a kiskorú emberiséget az isteni Tanítómesterhez elvezesse. Ezzel szem
