Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Móra Mihály: A plébánia és a hívek jogi viszonylata
72 ERDEY FERENC történeti megvilágításban is ismerteti, amennyiben sorra veszi a XII. század végéig a nevesebb szentírásmagyarázati felfogásokat e kérdésre vonatkozóan. Ezek a tanulmányok mintegy előkészítő részei a második nagy gondolatkörnek, amelyben már az Isten-eszme közvetlen tárgyalása a témakör. 2. Az Isten-eszme a legnagyobb problémája a vallásos életnek és annak a tudományos törekvésnek, mely nem elégszik meg a kinyilatkoztatás tényével, hanem annak mélyén rejlő kincseket az emberi értelem segítségével kibányászni, felszínre hozni törekszik. Négy dolgozatot sorozhatunk ennek a tudományszaknak körébe, melyek közül első helyen Horváth Sándor O. P. mélyenszántó értekezése említendő : «A kétirányú megismerés jelentősége a teológiában» címmel. Egészen Aquinói Szent Tamás elméletére és annak legnagyszerűbb művére, a Summára támaszkodik, de tárgya és problémája emellett egészen modern. Azt bontogatja, hogy melyik az a magaslati pont, az a központi igazság, melyre az egész Isten-tan felépül? Az Isten-fogalomban látja ezt, mely a Summa Theologica lelke, mely minden tételének hordozója, logikai és tényleges alanya. Ehhez két úton jut el : «föl kell emelkednie az örök eszmékhez, ez a via inventionis, az összegezés, a synthesis, — azután pedig... a via judicii, az ősokra való visszavezetés, ez az analysis útja». Értekezése szintén több tanulmánynak kiegészítő része, melyek nagyrészt a Divus Thomas Friburgensis-ben jelentek meg 1939—1940-ben. Érdekessége, hogy erősen belecseng a legújabb theologia mystica problémavetése és meglátása is. A teológia szoros tárgyköréből két más tanulmány merít, és pedig Szarnék József a dogmatika, Ibrányi Ferenc pedig a morális tárgyköréből. Szarnék : «Az isteni tudás struktúrája» című dolgozatában egészen iskolás fegyelmezettséggel vezeti végig az isteni tudásnak misztikus területén az olvasót. Világos, egyszerű és egészen klasszikusan skolasztikus gondolatvezetése a problémát jól megvilágítja és a megoldáshoz közelebb viszi. Ibrányi «A megtorlás erénye» tárgyalásában főleg a jogi tudománykörnek nyújtott igen érdekes és ízes falatot. Bátran indul a nagy Aquinói után, aki szerint a megtorlás erényéhez és gyakorlásához az egyénnek is joga van, pedig ezt a mai erkölcstanítók és a modern jogszokás nem ismeri el. Nagyon kényes határvonalakon kell tehát haladnia, hogy ebben az ellentétben megtalálja a helyes megoldást, mely a tényeknek és az objektív igazságnak is eleget tesz. Ügy találjuk, hogy ezt a megoldást fényesen eltalálta és őszintén kíváncsiak vagyunk, hogy a jogászvilág miként fog ehhez hozzászólni ! Oetter György, a jubiláns egykori növendéke, méltó marad a nagy praeceptor tanításaihoz, ki őt tárgykörébe egykor bevezette. «A természeti és természetfölötti létrend viszonya» c. tanulmányában Szent Tamásnak e mondásából indul ki : «Natura perficitur per gratiam, sicut materia per formam», s olyan viszonyba állítja a természeti és természetfeletti világot, mint a skolasztikus materia és forma van egymáshoz. Igen éleslátással vezeti le az analógiás viszonyt, persze nem tér ki a tertium comparationis körén kívül álló összevetésből önként adódó nehézségekre. Ez a dolgozat záróköve a szoros teológiai
