Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)

Bendefy László: A kumai püspökség története. (Folyt.)

A KUMAI PÜSPÖKSÉG TÖRTÉNETE.1

Hittérítők Albors népei között.

Hogy a magyeri püspökséget éppen a Kaukázusba helyezték át, annak két főoka volt : egyiket, a védhetőségi szempontot már említettük. A másik pedig az, hogy a Kaukázus népei között már évtizedekkel korábban igen nagy sikerrel dolgoztak a ferencrendi zarándok testvérek. Erre vall XXII. János pápának három bullája, amelyben szó esik «Mons de Albors» keresztény népéről.

Ezzel az érdekes három okmánnyal másutt is foglalkoztam,1 2 ott bizonyítottam be, hogy az Albors névben az Elbrusz neve rejtőzik, hogy a név helyes alakja Aj-bars, jelentése pedig : holdpárduc, azaz Panthera pardus tulliana Valentiennes. Ez a párducfaj a Kaukázusban ma is él.

XXII. János pápa 1329 augusztus 19-én Avignonban hat dominikánus szerezetest szentelt püspökké és pedig Mancasole Tamás (di Piacenza) atyát Szamarkand —, di Gardiola Bernátot Dihkargan3 —, Zigio Vilmost Tauris —, di Firenze Jánost Tiflisz —, Catalani Jordánt Colonbo (India) —, Geraldi Pétert pedig Szebasztopol püspökévé.4 Mind a hatan 1330 április 9-én hagyták el a pápa udvarát, hogy 100—100 forinttal nekivágjanak a hosszú útnak. Mindegyikük megbízó- és ajánlóleveleket kapott a pápai udvartól a székhelyével szomszédos uralkodókhoz, illetve a szomszédos népek királyaihoz, vagy vezéreihez. Ezekben a bullákban, ill. ajánlólevelekben pontosan körülírták az illető püspök működési terét és feladatát.5

így Zigio Vilmos levelet kapott bizonyos «regi Choraticensh, azaz choraticumi királyhoz. Hallberg I. kitűnő munkájában találjuk,6 hogy a Kaukázus neve a régi időkben Corasicum, Choraticum, Mons Choraticensis volt. Tehát valamelyik kaukázusi kisebb nép királyához szól ez a levél, amelyben a továbbiakban szó van arról, hogy a püspök

1 Az első részt lásd Theologia 1940. VII. évf. 313—326 1.

2 Bendefy, Az Elbrusz név eredete. Földrajzi Közi. 1940. évf.

3 Dihkargan, var. Diagorgan város az Urmia tó mellett.

4 L. Eubel, Hierarchia, t. I2. pp. 1981, 2242, 441 \ 4452, 4752.

6 V. ö. Goi. III. 350—351. 11.

6 Hallberg Ivar, L’extréme Orient dans la littérature et la cartographia de l’Occident des XIII—XIVe. siècles. Études sur l’histoire de la Géographie. Göteborg (Gotenburg) 1906, p. 163.