Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gruber Miklós: Széchenyi István eszmevilágának romantikus gyökerei
372 IRODALOM LITERATUR — BULLETIN megvalósítására természetjogilag hivatott. Az Egyházzal, mint tökéletes természetfölötti társasággal szemben a keresztény társadalomtudományban, mindig az állam áll, mint tökéletes természetes társaság, nem pedig az egyetemes emberiség, amely, mint cselekvőképes persona moralis nem létezik. Ez természetesen nem zárja ki, hogy ne tegyük magunkévá a latin költő mondását : «homo Sum et nihil humanum a me alienum puto», sőt az istenfiúságra hivatott- ság természetfölötti igazsága, az emberi természet és érdekek közössége alapján ez az igazság a keresztény embert kétszeresen kötelezi. Kétségtelen, hogy az ember szociális élete része az ember egész életének, de az ember s következetesen az emberiség egyetemes élete és céljai már túlhaladják a társadalomtudomány sajátos területét és a bölcselet és vallás területére tartoznak. A fogalmak tisztázatlanságából származnak a tanulmánynak azok a túlzásai, amelyeket semmiképen sem lehet igazolni. Ilyen túlzás és fogalmilag is helytelen megállapítás, mikor a szerző «hallatlan vakmerőségnek és keresz- ténytelenségnek» mondja, hogy az államból realitást csinálnak, «pedig az állam nem realitás, hanem csak egy fogalom ...» Az állam realitását kétségbevonni nem lehet ! Úgy látszik a reális és szubsztanciális fogalmi különbségét szerző összetéveszti. Ezt látszik igazolni az a megállapítása is, ahol a világtársadalmat «szubsztanciális és transzcendens valóságnak» (82. o.) mondja, holott a társadalom bármely formájában legföljebb reális, de sohasem szubsztanciális valóság, mely utóbbi csak az egyén lehet. Túlzás azt állítani, hogy a nemzeti társadalmak anyagelvű eszmét tükröznek a világtársadalommal, mint lelki egységgel szemben, mert ez utóbbi létrejövése esetén is épúgy múlandóságra ítélt, mint amazok. Emellett azonban az ilyen megállapítás leértékeli a nemzeti társadalmakhoz kötött hazafiságot is és rossz színben tünteti fel azt -a keresztény társadalomtudományt, mely ilyen tételeket tartalmazna. A keresztény társadalomtudományban a nemzeti társadalmat jelentő haza erkölcsi személy, mely tiszteletet, ragaszkodást és szeretetet követel. A túlzott nacionalizmusok korában különös nyomatékkai kell rámutatni arra, hogy a keresztény társadalomtudomány minden transzcendens vonatkozásai mellett is kellően és kielégítően értékeli a hazafiság eszméjét. Tévedés a társadalmat az «egyének matematikai egységet képező összességének» nevezni. Az egyének puszta matematikai összegezéséből sohasem lesz társadalom. Túlzás azt állítani, hogy «a nők választó jogának a követelésétől már csak egy lépés a szabadszerelem.» E kettőnek egymáshoz semmi köze s az előbbi ellen a keresztény társadalomtudomány észszerű kifogást nem emelhet. Nem lehet a keresztény társadalomtudomány nevében «fájdalmas paradoxonnak» nevezni, hogy a XX. században is van még nagybirtok (122 o.), mert nem a nagybirtok eltüntetése a keresztény társadalompolitikai cél, hanem a földbirtok helyes és egészséges megoszlása. Tévesen határozza meg a szerző a természetjogot, melyet «o kinyilatkoztatásból származó s az ember leikébe és józan eszébe beoltott erkölcsi és igazságérzetnek» nevez. (56. o.) A természet- jogot ugyanis a kinyilatkoztatásból származtatni nem lehet, mert az a lelki-
