Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gruber Miklós: Széchenyi István eszmevilágának romantikus gyökerei
IRODALOM — LITERATUR BULLETIN 373 ismeretben jelentkező természettörvény alapján állítja fel követeléseit. Kívánatos lenne, ha a szerző megmagyarázná, mit kell érteni azon az egyébként helytálló megállapításon, hogy a kereszténység «mérsékelten» individuális az individualizmus, kollektivizmus és univerzalizmus rendszereivel szemben. Nem szabatos megállapítás, hogy a «társadalmi tudatból lesz a társadalmi lény». Az ember természeténél fogva társadalmi lény, a társadalmi tudat fokán nem a társadalmi lény, hanem a társadalom keletkezik. Amikor a szerző megjegyzi, hogy Aristoteles meghatározása, mellyel az embert «animal politicum»-nak nevezi, csak azért téves, mert az ember semmiképen sem állat, a szerző nyilván más értelmezést tulajdonít az «animal»-nak, mint Aristoteles. Félreérthető az a megállapítás, mely szerint «sokan hallani sem akarnak a hivatásrendek, de Iegkevésbbé a születési rendek tömörítéséről». A születési rendek alapján szervezkedett társadalom érthetően nem lehet a keresztény társadalomtudomány eszménye sem. Nem állítható, hogy «az erkölcsi érzésnek bizonyára a családban van a hajtása» (77. o.), mert ez utóbbi a családi állapottól függetlenül létező és kőtelező törvényen nyugszik. Katolikus társadalomtudományi tanulmányban furcsán hangzik Kantot «a logikai alaposság ragyogó bajnokának» (25. o.) nevezni, mert Kant legerősebb oldala minden mástól eltekintve* tárgyilagos megállapítással is éppen nem a logika volt. Amikor a szerző a zsidókérdésben megállapítja, hogy «a kereszténység terjesztése az Egyház, az antiszemitizmus, azaz (? !) a zsidókérdés helyes és igazságos megoldása az állam, a politika feladata», ez így helyes lehet.de az Egyház és az állam között a megoldási kísérletek alkalmával fellépő konfliktusok lényege ezzel nincs tisztázva. Nagyobb gondot fordítson a szerző a magyarosságra nyelvben és kifejezésben. PL «Kérdés azonban, hogy szabad bölcseletet belevinni-e a társadalom- berendezés vizsgálatába.» Szereti használni a «pláne» szót. Rá kellett mutatnom a tanulmány minden érdeme mellett annak kiküszöbölhető hiányaira is. Ha ezt talán különös szigorral és részletességgel tettem, annak kettős oka van : a keresztény társadalomtudomány tárgyának kényes természete és az a körülmény, hogy a teológusoknak szánt tananyag különös óvatosságot és szabatosságot követel. Lacza István. Urban Ernő: Krisztus Keresztje. Anselmus tanítása Jézus Krisztus váltságszerző haláláról. A soproni evangélikus hittudományi karnál benyújtott doktori értekezés. — A Keresztyén Igazság kiadása. Budapest—Sopron, 1941. — 322 lap. Szerzőnk könyve bevezetésében jelzi, hogy három részben, főképen a Cur Deus homo alapján, Szent Anzelm (ahogyan következetesen írja : Anselmus) Krisztus kiengeszteléséről szóló tanításának ismertetését, dogmatikai megvitatását nyújtja és keresi e tanítás helyét és sorsát az egyház történetében. — Ennek olymódon tesz eleget, hogy az 1. részben a Cur Deus homo elemzése után az 1. fejezetben a kérdés körülhatárolásaként a Cur Deus homo első könyvének tíz első fejezetét, a 2. fejezetben «Elégtétel nélkül nincs bocsánat» cím alatt az első könyv 11—19. fejezeteit, a 3. fejezetben «Ember nem tud elégtételt adni» címen az első könyv 20—25. fejezeteit, a 4. fejezetben
