Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gruber Miklós: Széchenyi István eszmevilágának romantikus gyökerei
SZÉCHENYI ISTVÁN ESZMEVILÁGÁNAK ROMANTIKUS GYÖKEREI 345 vet fiatalos hévvel átkutattam.»1 Valószínűleg nem tervszerű és elmélyedő, lelki vagy hittani tudás szerzésére irányuló olvasmányt kell ezalatt értenünk, hanem alkalomszerűen keresett kétségei és. nehézségei közt ilyen könyvekben felvilágosítást. 1819 április 15-én Cataniában elvégzi húsvéti gyónását. Ezt a gyónást Széchenyi megtérésének is szokták nevezni. A megtérés szó ebben az esetben többet jelentene az igazságnál, már csak azért is, mert az ezt megelőző eltévelyedés nem mutatható ki nála. Széchenyi sohasem vesztette el hitét. A gyermekkorban belénevelt vallásosság elkíséri őt az életbe, a harcterekre, utazásaira. Vallási kötelességeit is — habár időnkint lanyhábban — teljesíti. A szó igazi értelmében még kételkedővé sem vált. Némely megnyilatkozásából inkább arra következtethetünk, hogy egyes hittételek tartalmát nem ismerte, vagy hibásan ismerte, máskor meg ezek gyakorlati követelményeivel nem törődött. A háborús években és a kongresszus idejében erősen lanyhult vallásossága. Hozzájárult erkölcsi botladozása is, sőt éppen ez volt az, ami gyakorlati vallásosságát időnkint megnehezítette. 1814- ben írja, hogy ha az ember bűneinek vizsgálatában elmerül, olyan útvesztőbe kerül, amelyből nem tud többet kijutni. Ezért kár velük foglalkozni.1 2 Ekkor azonban — keleti útjáról visszatérőben — az említett gyónás előtt és után hosszú lelkiismeretvizsgálatot végez, visszatekint elmúlt életére és kevés jót, de annál több rosszat talál benne. Ifjúkorának könnyelműen elkövetett bűnei most nagyítva, annál súlyosabbnak tűnnek föl előtte, mint olyan éber lelkiismeretű embernél, aki egyszer könnyen vett valamely bűnt (annak elkövetésekor) s később felismervén súlyos voltát, szinte nem tud elég szigorúan ítélni önmaga fölött. Talán nem tévedünk, ha ettől kezdve mutatkozó aggályosságát is ezzel a lelki élménnyel magyarázzuk. E bűnök terhétől akar most szabadulni, mert úgy érzi, hogy ameddig ezek nyomják lelkét, nem alkalmas semmiféle hasznos munkára. Vigasztalására szolgál azonban az a tudat, hogy a javulás útja még a legnagyobb bűnös számára is nyitva áll. Mint látjuk a szó teljes értelmében vett megtérésről tehát ez esetben nem beszélhetünk, de annyi tény, hogy vallási életében bizonyos fordulat állott be. E gyónásával kapcsolatban határozza el, hogy vallása parancsait ezentúl a legpontosabban fogja teljesíteni, különösen az éven- kinti gyónásra és áldozásra vonatkozót.3 Ugyancsak ekkor ébred élményei, vallásos olvasmányai, elmélkedései vagy helyesebben töprengései után annak tudatára, hogy katolikus hitének és vallásosságának a gyakorlati életre vonatkozó következményeit is le kell vonnia. Megállapítja, hogy javulásának jó cselekedetekben kell megnyilvánulnia. Tevékeny életet akar élni, dolgozni akar másokért, a közért.4 «Bármi várjon is rám Nápolyban, semmi esetre sem akarok a nagy nyilvánosságtól vissza1 Naplók I. 591. 1. 2 U. o. 26. 1. 3 Naplók I. 591. 1. 4 U. o. 605. és kk. 11.
