Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)

Radó Polikárp: A kereszténység küzdelme az ókori napkultusz ellen

A KERESZTÉNYSÉG KÜZDELME AZ ÓKORI NAPKULTUSZ ELLEN 297

kapcsolatban (11ávxa êtpoQwvroç HcorfjQoç ngóvoiá)} Természetes, hogy a népben is nagyon megerősödött a napvallás, különösen annak mithrikus megnyilvánulási formája. így érthető, hogy az alexandriai nép 361-ben agyonverte Georgios püspököt, mert a Sol invictus ünnepének előestéjén egy Mithra-szentélyt akart keresztény templommá átalakítani.1 2 Julianus, aki nem helyeselte a véres erőszakot, ezért az alexandriaiakat meg- feddette.3 Julianus Apostata csillagának letűnése után a mithracizmus nemsokára veszélytelenné vált ; már Gratianus császár uralkodása alatt (367—383) a szentélyek legnagyobb része elpusztult ; az utolsó datált felirat 387-ből való.4

3. Megmaradt azonban az általános napvallás ; megmaradt a Nap babonás tisztelete, félelme nagyon sok keresztény lélekben. Ez ellen folytatott küzdelem nyomai találhatók meg a IV. század második felében nem egy egyházi írónak és szónoknak a műveiben. A IV. századból való Commodianus költeménye, mely a sziklából született Mithra ellen azzal érvel, hogy ha Mithra isten létére sziklából származik, keresni kell a szikla teremtőjét :

«Invictus de petra natus si deus habetur Nunc ergo reticeo, vos de istis date priorem Vicit petra deum, quaerendus est petrae creator».5

Szent Cyrillus, Jeruzsálem püspöke még presbyter korában mondott katekéziseiben nem győzi hangoztatni az új keresztényeknek, hogy a Nap kultuszát irtsák ki lelkűkből : «Ne gondold, hogy nála (Istennél) fényesebb a Nap, vagy egyenlő vele; ő (Isten) mindenben van és mindenen kívül».6 A keresztények gondolják meg, hogy a Nap negyedik napon keletkezett csak, és a három előző nap nem ismerte őt, ha tehát az előző három napon nem volt még, nem lehet őt teremtőnek mondani.7 Különösen a manicheizmusból megtértek felé hangoztatja erélyesen : mily dőreség Krisztusnak tartani a Napot, hiszen ez a Nap a világ végén el fog homályosodni.8

1 Az előbbi szöveg a IV. beszédből való : Wright, The works of Emperor Julian, I, London 1913, 428 és 430. — Az utóbbi Ep. ad Priscum : Wright III, 14—16.

2 F. Cumont, Les mystères de Mithra,3 Bruxelles 1913, 213.

3 Ep. 21 : I. Bidez—F. Cumont, Imperatoris Caes. Fl. CL luliani epistulae, leges, poemata, fragmenta varia, Paris 1922, 65 s.

4 Corpus Inscript. Latin. VI, 1728 ; F. Cumont 214 s.

5 Instruct. 1. I, 13 (Migne P. L. 5, 210b—211a) ; J. Martin, Studien und Beiträge zur Erklärung und Zeitbestimmung Commodians (Texte u. Untersuchungen 39, 4), Leipzig 1913, 58.

6 Catech. 4, 5 (Migne P. G. 33, 460b) : «Mr) vo/rioflç avrov tôv ijXiov

•pODTElVÓTEQOV, ij ÏOOV eivCLl • OVTOÇ BV TlÛOlV BOTI JiGtt TUIVTOJV êxTOÇ».

7 Catech. 11, 11 (P. G. 33, 704a).

8 Catech. 15, 3 (P. G. 33, 873) : «... /utjôe rov axoTiodrjaôuevov tovtov ijÀLov, tôv Xqiotov eîvai dvaaeßwi vofuÇércoaav».