Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Török Jenő: A vatikáni zsinat és a magyar közvélemény
218 TÖRÖK JENŐ A «csalhatatlan pápa szolgái» ne üljenek többé a magyar törvényhozásban, amelyet «egyoldalú egyházi álláspontjuk» szempontjából befolyásolnak, de ne vegyenek részt a koronázási szertartáson sem. A Pester Lloyd megkockáztatja még azt a feltevést is, hogy maguk a püspökök óhajtják a place- tumot, hogy ne hirdethessék ki azt, amit nem szívesen hirdettek volna ki — nem akarnak «a csalhatatlan pápa szolgái» lenni. Ezért ki is fejezi aggályát : ha az állam a klérussal szövetkezik, akkor ez megtartja az oroszlánrészt, az állam pedig a rövidebbet húzza. «Róma részéről az államhatalmat nyilvánvaló kihívás érte s mégis úgy látszik», panaszolja a Lloyd, hogy a kormány inkább szövetkezik a klérussal, a helyett, hogy «a modern eszmékkel szövetkezve megadná a méltó választ a kihívásra» az állam, társadalom és humanitás védelmében.1 A tévedhetetlenség kérdése érdekelte a protestánsokat is. A tárgyilagosságra, vagy legalábbis megértésre törekvésnek és az elfogultságnak sajátos összetevődése jellemzi azt a megállapításukat, hogy az infalli- bilitás beleillik a katolikus tanrendszerbe — «csak oly képtelenség, mint a többi dogma . . . Nekünk protestánsoknak képtelenség bíz ez, de a másik tábor szempontjából tekintve talán nem annyira». Sőt nem is tartozik a legnagyobb «képtelenségek» közé : «Megvallom — mondja a protestáns teológus-cikkíró — sokkal inkább el tudnám hinni, hogy a pápa csalódhatlan, midőn hosszas megfontolás, a különféle vélemények meghallgatása és egybevetése után nyilatkozik», mint azt, hogy a katolikus pap «képes Krisztusnak testét és vérét naponként reprodukálni».1 2 A zsinat «a 19. század legnagyobb eseménye». «Az emberiség józan esze és erkölcsi önérzete iránt — írja a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap — soha a legvadabb despota nem tanúsított oly határtalan megvetést, mint most a római zsinat. . . Róma megüzente az utolsó nagy hadat az emberiségnek s rövid idő alatt kénytelen lesz minden katholikus színt vallani». Világosan felismerték ők is : «Az ultramontán és szabadelvű katholikus kifejezések július 18-a óta elvesztették régi jelentésűket, mert azon tétel, t. i. a pápa állása az egyházban, mely a két nagy pártot különválasztotta, többé nem vitás kérdés, hanem dogma által van szabályozva».3 «A dogmával szemben — folytatja a lap — a római egyházban nem lehet más jog, csak a feltétlen hit s illetőleg engedelmesség, s éppen azért, kik a pápa csalhatatlanságát nem hiszik, habár minden egyebet hisznek is, oly eretnekek, mint én, ki az egész római dogmatikát a józan ész ellen intézett képtelen attentatumnak tartom. Még eddig lehetséges volt a szabadelvű elemeknek az egyházban maradnia ; de mihelyt az egyház a kérdéses ellentét fölött hivatalosan nyilatkozott, nincs más lehetőség, mint az egyházból 1 Pester Lloyd, 1870. aug, 25. 2 Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. 1870, 249. 3 U. a. 881. sk.
