Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Török Jenő: A vatikáni zsinat és a magyar közvélemény
A VATIKÁNI ZSINAT ÉS A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNY 219 kilépni. Hogy nagyszerű vallási mozgalom előestéjén állunk, melyben új egyházak fognak alakulni s régiek átalakulni vagy elenyészni, azt most már nem csak hiszem, . . . hanem tudom.» Sok függ a protestánsok állásfoglalásától. «Velünk van rokonszenvével azon elem, melyet eddig szabadelvű katholicizmusnak neveztek, de most már a kath. egyházon kívül szorult . . .»4 A liberális-katolikusok tehát az Egyházból kiszorultak s a protestánsokkal rokonszenveztek ... Ez a megállapítás, vagy inkább óhaj csendül ki a protestáns lap soraiból. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azt a benne rejlő fikciót sem, amely a zsinati kisebbség valamennyi inopportunista püspökének álláspontját azonosítja az infallibilitást tagadó gallikán-ultraliberális felfogással. Márpedig nagyobb, mert elvi különbség választotta el ezektől, mint az ultramontán — sa zsinattal hivatalossá lett — állásponttól, amellyel egyformán hitt a pápai tévedhetetlenség tényében, csak ennek dogmaként való kimondását nem tartotta alkalomszerűnek. Ehhez a fikcióhoz való következetes ragaszkodás Íratta le ezeket az abszurdnak feltűnő sorokat is utóbb: «Simor úr, ki magát Magyarország prímásának címezteti, roppant terjedelmű tiltakozást tett közzé Róma elfoglalásával kapcsolatban. Vájjon mi köze neki Rómához és a •pápához, miután ennek legfőbb dogmáját, melyen az egész pápai vallás alapszik, mint a zsinaton nyíltan mondá, nem hiszi?»2 A nagy várakozás, amelyet a tévedhetetlenség kimondásához fűztek hazai protestáns körökben, indokolja azt a felháborodást, amely csalódásukban úrrá lett fölöttük, amikor híre járt, hogy a zsinati kisebbség túlnyomó része, így a magyar püspöki kar is elfogadja a dogmát, aláveti magát a zsinat határozatának. A kisebbségi püspökök magatartása csak ámítás volt, «pro- grammjukat és szerepeiket épp azon római jezsuiták készítették el, kik a majoritásét». Most már hazánk művelt katolikusain a sor, hogy szervezkedjenek «a második római hadsereg ellen». A «magyar protestantizmusra is elkövetkezett a nagy idő, midőn az isteni gondviselés a haza sorsát kezeibe tette le. Nem kevés azon katolikusok száma», akik még bíznak a kisebbségi püspökökben, de ha ezek nemsokára nyíltan fellépnek «az új római jelszóval zászlójokon, végkép el fognak idegenedni egyházoktól, s az utolsó kötelék is elszakad szívökben, mely az ősegyházhoz kapcsolta. . ,3 A tévedhetetlenség dogmájával kapcsolatban a magyar közvéleményben a legszélsőségesebb felfogást Toldy István képviseli. Őt kell az Egyházzal szemben legellenségesebb álláspontot elfoglaló radikális körök szócsöveként megszólaltatnunk. Álnéven írt, gyűlölködő és alpári hangú röpiratában4 egyenesen azt követeli, hogy Magyarország hiva- 1 2 3 4 1 Protestáns EgyhZzi és Iskolai Lap, 1870, 883. 2 U. a. 1365. 3 U. a. 1435. 4 Bocskay Brutus : Magyarország teendői a csalhatatlanság kimondása után. Pest, is--
