Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Szabó Elek: Diákélet a XIV. századi ferences törvényhozásban
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 187 jogszabályok, amelyeket ugyan nem a vatikáni törvényhozó bocsátott ki, de utólag elfogadott, «vatikanizált» (olasz törvények), ismét olyanok, amelyek ugyan tőle valók, de nem a Vatikánvárosra vonatkozólag bocsáttattak ki. Míg azonban az olasz magánjogi törvény alkalmazhatósága attól függ, hogy a szóbanlevő anyagra az elsődleges (fő) forrás nem rendelkezett, a kánonjogra mint forrásra nézve ez a fenntartás hiányzik, hiszen a Cittá dei Vaticano magánjogi törvényei, amennyiben a kánonjogi anyagot érintik, a kánonjog partikuláris normáinak tekinthetők, és mint ilyenek az általános kánonjognak derogálnak. «NeU’ordinamento giuridico vaticano non si puo pariare di r i n V i o, perche il diritto canonico non è ad esso estraneo, ma ne fa part e.»— írja a szerző találóan (25. lap). A többször említett olasz magánjog a fentidézett törvény 3. §-a több- rendbeli fenntartásával a vatikáni magánjognak supplementarius forrása. Ennek indoka a vatikáni magánjogi törvények fragmentárius természetén kívül az a törekvés, hogy az olasz királyság és a Vatikánváros jogrendje között az egyöntetűség fenntartassék, amit utóbbi állampolgárainak az előbbihez való viszonylata magyaráz ; ezenfelül ama súrlódások és zavarok elkerülése, amelyet egy hirtelenében és ex novo konstruált jogi rend jelentett volna. Ez az általános visszautalás (rinvio ricettizio) tulajdonképen nem tett egyebet, mint megfelelő — főleg a személyi és itt is a házassági jogra vonatkozó — kivételekkel érvénybe hagyta az addig a Vatikánváros területén érvényes jogi rendet. Szerző ezután a második részben a magánjog általános részét [jogok szerzése és elvesztése, jogügylet, idő mint jogi tény (elévülés)], a harmadik és negyedik részben a személyi jog (Diritto déllé persone ; Diritti di famiglia : házasság, törvényesítés, örökbefogadás, gyámság és gondnokság), az ötödik részben a dologi, a hatodik részben a kötelmi, a hetedik részben az öröklési iog intézményeit vizsgálja éles jogi tudással, kutatván, hogy az egyes jogvidékeken a fent felsorolt források közül melyik alkalmazandó. Összefoglalásként megállapítható, hogy a Vatikánváros magánjoga és kereskedelmi joga, nagyrészben, legalább is a lényegre nézve az olasz magánjoggal azonos. A lateráni egyetem könyvtárosa ebben a munkában is hű maradt ahhoz a gondos analitikus tárgyalásmódhoz, világos előadáshoz, amelyet eddigi munkáinak egyik fő előnyeként szokás emlegetni. Az összehasonlító, más államok magánjogára is vonatkozó metódus csak hasznára vált volna, úgyszintén a tárgymutató is. A 187. lapon a felülről 17. sorban IV. helyett VI. olvasandó. Móra Mihály. Mario Viora: Rassegna degli studi sulla storia del diritto Italiano nell’ultimo ventennio, Messina, 1933. 68 lap. Az olasz jogtörténet viszonylag fiatal tudomány, alapítójának a piemonti Federico Sclopis-t tekintik, aki éppen 100 éve, hogy nagyszabású művének megírásához fogott. Azóta, különösen az utolsó évtizedekben, az olasz jogtörténet is hatalmas fejlődésen ment át (1. erre megbeszélésünket a «Századodban, 1940. (LXXIV.) 331. sköv. 1.). Egyik jelentős értékmérőként elég emlé
