Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)

Szabó Elek: Diákélet a XIV. századi ferences törvényhozásban

fekvő Butrinto (a régi Buthrotum) akropolisában már 1924-ben felfedezték ugyan, de csak évtizedünkben vált ismertté ennek a már a 111. században püspökségként szereplő városnak régi baptisteriuma 16 porfir oszlopával, díszes mozaik-padlójával. Ugolini az ott talált leletekből a város régi keresz­tényeinek életéről több vonást tudott megállapítani.1 Hazánkat illetőleg megkönnyíti helyzetünket, hogy a múlt évben megjelent Szent István Emlékkönyvben Nagy Lajos alapos tanulmányban számolt be a magyarországi ókeresztény emlékekről. A római kongresszuson pedig Paulovics ismertette a szombathelyi Szent Quirinus-bazilikát.2 Ennek a vértanúnak római sírkápolnájával kapcsolatban Josi már előbb rámutatott egy sírfelirat alapján érdekes pannonjai vonatkozásokra.3 A Pécsett folyamat­ban levő újabb eredményes kutatásokról is érkeztek már híradások. — A Balkán keresztény emlékei időbelileg viszonylag eléggé későiek, szellemükben pedig már nem annyira az ókereszténységnek, mint inkább Bizáncnak behatásait tükrözik.4 Ritka kivétel pl. az az újabban Filippopolyban talált Diocletianus plan og opbygning, Lund 1933. — U. a. : Eigentümlichkeiten und Ursprung des frühmittelalterlichen Architektur in Dalmatien (Actes du Congr. de Stock­holm 1933.). — Abramic beszámolója a dalmáciai ókeresztény bazilikákról : IV. Congr. Roma 1938. 1 Ugolini L. M. : Battistero bizantinö del secolo V. (Bullettino d’arte 1928, 239.) — Josi beszámolása : Adun. 1930 jan. 12, (Riv. di arch, crist. 1930 310.). — Ugolini : Gli scavi della missione archeologica italiana a Butrinto (Bullettino dell’Associazione Internazionale degli studi mediterranei 1931, 12.). — Brendel O. : Archäologische Funde in . . . Albanien 1933—34, (Arch. Anzeiger des Jahrb. des Deutsch. Arch. Inst. 1934, 419.). — Ugolini : II battistero di Butrinto (Riv. di arch, crist. 1924, 265.). — U. a. : II cristianesimo e l’organizzazione ecclesiastica di Butrinto (Orientalia Christiana periodica 1936, 309.) — Horn Rúd. : Arch. Funde irt'. . . Albanien von Okt. 1937 bis Okt. 1938. (Arch. Anzeiger... 1938, 615.) 2 Nagy L. : Christlich-römische Denkmäler in Ungarn (V. ö. Archaeol. Értesítő 1931, 24.). — U. a. beszámolt : Atti III. Congr. Ravenna 1935, 293. — Marosi A. : Fövénypusztai bazilika (Katolikus Szemle 1935, 78.). — Ferrua : Dalia Pannonia a Roma. Storia della fine del IV secolo (Civiltà Cattolica 1937, 4, 129.). — Paulovics: La basilica di S. Quirino nell’antica Savaria (Corvina 1938. és Vasi Szemle 1938, 138.). — Nagy L. : Pannonia Sacra (Emlékkönyv Szent István Király halálának kilencszázadik évfordulóján, Budapest 1938 I. 29.). — Alföldi A. : A kereszténység nyomai Pannóniában a népvándorlás korában (U. o. 149.). E tanulmányokban a további irodalom is megtalálható. Az újabb értekezések közül igen tanulságos Kádár Zoltánné : Pannónia ókeresztény emlékeinek ikonográfiája, Budapest 1939, (Gerevich professzor szemin, 59. kiadványa.) 3 A «Platonia»-ról szólva, említette a pannonjai eredetű Rufius Viventius Gallus V. C. praefectus-nak, Damasus pápa barátjának és «Maxi- milla virgo ancilla Dei gentis Pannoniae» feliratát: «propter amicitiam sibi coniunctam». — Adun. 1933 dec. 10. (Riv. di arch, crist. 1935, 165.) 4 Az újabb idevonatkozó irodalomból említjük Weigand E. : Neuere Forschungen zur byzantinoslavischen Kunst der Balkanländer (Byzantinische Zeitschrift 1934, 48.). — Grabar A. : Recherches sur les influences orientales dans l’art balcanique, Paris 1938. — Itt említjük Sauer Jos. cikkét a krimi 180 ARTNER EDGAR

Next

/
Thumbnails
Contents