Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Szabó Elek: Diákélet a XIV. századi ferences törvényhozásban
164 SZABÓ ELEK leghíresebb iskolaközpont. A rendelkezés írja : «A növendékek szerény helyeken üljenek mindenütt, a templomban, az ebédlőben, a káptalanteremben egyaránt. Csak vízzel jól felhígított bort adjanak nekik. Ha valami ínyencebb borhoz jutnak, csak gyűszűvel mérjenek az öregeknek, és semmitse a fiataloknak...» Hasonlóképen a legsúlyosabb büntetésekkel szállnak szembe az aprószentek, bolondoknapja és hasonló napok megtartásával.1 Az utolsó pontban említett diákünnepek ellen különösen szigorúan léptek fel. Ezek a középkor diákéletének víg átkát jelentették. Kezdetben szép és nemes célzattal keletkeztek, egyházias jellegükkel nevelő épületes hatást váltottak ki és ártatlan vidámság tükröződött belőlük. Később durva tréfákba, ízléstelen diákcsínyekbe és vad álarcos menetekbe fajult el. Egyszerű oka ennek az volt, hogy a főiskolákon olyanok vették kezükbe a rendezést, akik az ártatlan gyermekéveken már messze túljártak. Ilyen diákünnepeket különösen Szent Katalin napján (nov. 25), Szent Miklós ünnepén és aprószentekkor tartottak. A szamárnap is ezek közé tartozott. A sokféle szerep, amiben a szamár szerepel a betlehemi jászolnál, az egyiptomi meneküléskor, virágvasárnapon, adta az okot ennek megülésére. A mise végén Ite missa est és Deo gratias helyett pap és nép a szamár kiáltással (hin-hán, iá) köszöntötte egymást. A domonkos törvényhozás bele is foglalta szabályaiba: «In dictis festis... et ulterius nullas vanitates ostendant in missis novis».1 2 Míg Szent Katalin napja inkább egyházi jellegű volt, Miklós napon a világi örömek érvényesültek. Körmeneteket rendeztek, amelyeknél a tanulók püspöknek, angyaloknak, apostoloknak, papoknak, szenteknek és királyoknak öltözködtek, nemesi vagy iparos ruhát, bolondok álarcát öltötték magukra s így vonultak a városon át, profa- nizálva a legszentebbet is.3 Hasonló jellegű volt az aprószentek ünnepe is, amit másként bolondok napjának is hívtak. Igazi szaturnáliához hasonlított, amikor a vesperás végén a diákpüspök a Magnificat szavainál «deposuit potentes» vesszejével asszisztenciáját ütlegelni kezdte, vagy mise után egész seregét körmenetre vezette. Az utcán lármázva törtek előre, behatoltak a templomokba és kolostorokba és vízzel vagy rossz szagú folyadékkal locsoltak le mindenkit, aki útjukba akadt. Az utcákon féktelenül folyt a tánc és mulatozás.4 A párisi egyetemen, ahol éjszakai fáklyás menettel zárták be a napot, kénytelenek voltak az 1 Stat. prov. Franciáé (1337) IV. 16—18, ed. Bihl, AFH. VII. (1914) 490. 2 V. ö. Domonkosrend tilalmait 1280-ban, Douais: Essai sur l’organisation des études dans l’ordre des frères prêcheurs au XIII et XIV siècle. Paris, 1884, 30, 1. jegyzet. 3 Kümmel: Geschichte des deutschen Schulwesens im Übergang vom Mittelalter zur Neuzeit. Leipzig, 1882, 201—202. 4 Grupp: i. m. IV. 342.
