Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Pataky Arnold: Szent Pál leveleinek ószövetségi idézetei
SZENT PÁL LEVELEINEK ÓSZÖVETSÉGI IDÉZETEI 13 junk belőlük mi, kikhez az idők vége, — a messiási kor — elérkezett. (11. V.)1 Szorosan vett idézetet csak a 7. versben olvasunk, cooneg yéygcmTai bevezetéssel : «Leült a nép enni és inni, és felkeltek játszani».1 2 Az apostol az aranyborjú imádására céloz és Móz. II. 32, 6-ot idézi, szószerint és betűértelemben. — Ugyanebben a fejezetben (26. v.) Szent Pál a saját gondolatát Zsolt. 24, 1. szavaival erősíti meg, amelyeket ugyancsak szószerint és betűértelemben közöl, de idéző bevezetés nélkül. Szent Pál a zsoltáros szavaival azt a tanítását igazolja, hogy a keresztény ember nyugodtan megeheti mindazt a húst, amelyet a mészárszékben kimérnek, hiszen «az Úré a föld és annak teljessége». A 11—13. fejezetben az apostol olyan tárgyakról beszél, hogy nem volt alkalma az ószövetség idézésére. Amikor ezeket a gyönyörű fejezeteket megírta, lelkét a keresztény istentisztelet rendje, a szeretetlakomák, az Eucharisztia méltó megünneplése, a Szentléleknek ingyen adott kegyelmei, a szeretetről szóló nagyszerű tanítás töltötte be. A 14. fejezetben azonban újra módja volt felhasználni az ószövetség gondolatvilágát, helyesebben mondva : kifejezéseit. 14, 21-ben Szent Pál év rü> vó/ao) yeygamai bevezetéssel szinte szó szerint, de alkalmazott értelemben idézi íz. 28, 11—12. héber szövegét, mely prófétai gondolat megegyezik Móz. V. 28, 49-cel is : «Idegen nyelveken és idegen ajakkal szólok majd ennek a népnek; de még úgy sem hallgatnak reám, úgymond az Úr». A héber szöveg «dadogó ajak»-ról és «idegen nyelv»-ről beszél. Az Alexandriai fordítás szövege íz. 28. idézett helyén nem szabatos i11 Öiá cpavha/uáv %eiXé(ov, ôià yXœoorjÇ éxéoaç, őrt XaXr)aovai tö> Xaw tovtco12 Xéyovreç avxoïç (N ca A Q : avrâ)) Tomo rà àvânavua rw neivwvti xal tovto to fTvvTQLfi/ia, xal ovx rjêéXrjoav âxoveiv. («Mert megvetett ajakkal, idegen nyelven beszélnek majd ennek a népnek ; Azt mondják nekik (neki) : Ez az enyhülés az éhező számára és ez az összetörés ! — De nem akartak hallani !») Az apostol a 14. fejezetben a nyelveknek és a próféciának az adományait hasonlítja össze egymással és kifejti, hogy a prófétálás, amely az egész egyháznak a javára szolgálhat, sokkal értékesebb kegyelem, 1 Azt a képet, hogy a vizet adó szikla (Móz. II. 17, 1—7 ; IV. 20, 2—13.) a választott népet vándorútján a pusztában állandóan követte (Kor. I. 10, 4.), az apostol talán a zsidó olvasói előtt ismeretes rabbi-hagyományból vette, melyre a Targum is utal, hogy előadását élénkebbé tegye ; költői módon megszemélyesítette és «szellemidnek nevezte a vizet adó sziklát (nvEVfimixi) néTQá) és így azt az Üdvözítő típusává tette : «A szikla pedig Krisztus volt». Ezzel azt a gondolatot domborította ki, hogy az Istennek (Krisztusnak) jótéteményei a választott népet egész pusztai vándorlása idején végig kísérték. Egyébként az ószövetség számtalanszor nevezi Jahvét «Izrael kőszirtjé- nek», vagyis a választott népe erős oltalmazójának. 2 Játszani, eufemisztikus kifejezés az erkölcstelenségre.
