Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)

Meszlényi Antal: Kánoni látogatás a kassai jezsuita egyetemen

KÁNONI LÁTOGATÁS A KASSAI JEZSUITA EGYETEMEN. 1761 október 11-én nagy szomorúság érte a váci egyházmegyét, de annál nagyobb öröm az egrit. Mária Terézia ugyanis gróf Esterházy püspököt1 Egerbe helyezte az esztergomi érsek-prímássá kinevezett gróf Barkóczy Ferenc utódjának. Püspöki székét 1762 június 29-én foglalta el. Ahol eddig működött, Pápán mint földesúr s az ottani plébá­nosnak a kisegítője, Esztergomban, mint kanonok, majd Vácott, min püspök, mindenütt emlékezetessé tette nevét jótékonykodásával, templomok és iskolák építésével s mindannak a szellemi és anyagi felkarolásával, ami a katolicizmus vallási és kulturális fellendülését előmozdíthatta. Vácott alig volt két évig, de e rövid idő alatt megnagyobbította a várost, kispapjainak számát növelte, s nagy áldozatkészséggel elhatá­rozta, hogy új székesegyházat építtet, amiben csak távozása akadá­lyozta meg.1 2 Nagystílű egyénisége azonban ama 37 év alatt bontako­zott ki a maga nagy eredményeiben, amit az egri püspöki széken töltött. Erre az időre esik a racionalista és voltaire-i hitetlen szellemnek a forr- pontja, mely Franciaországban kitermelte a forradalmat s hazánkat sem hagyta egészen érintetlenül.3 Esterházynak látnia kellett a jozefinizmus egyházellenes tombolását s e viharban kevesedmagával úgy állt, mint a mozdulatlan szikla a tenger örvénylésében. Talpig pap és férfiú volt, aki világosan látta kitűzött célját és feladatait s ezektől eltéríteni nem lehetett. Amilyen szelíd és alázatos tudott lenni, épannyira kemény is, ha hitéről és egyházáról volt szó. E tekintetben még II. Józseftől sem ijedt meg. Szily szombathelyi püspökkel ketten voltak, kik a legheve­sebben ellenezték a jozefinista egyházreformokat.4 1 Esterházy püspöknek még mindig nincs megírva nagy egyéniségéhez méltó életrajza. Vázlatos életadatait közli : Tudományos Gyűjtemény 1819. évf. : Igaz tisztelőtől : Galanthai Gróf Esterházy Károly püspök élete. V. k. 3—32. I.; Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1100—1900. Esztergom. 1900. 359—362. 1.; Kapossy-Radisics : Szmrecsányi Miklós Eger művésze­téről. Budapest, 1937. 104—131. 1.; Pfeiffer János: Emlékezés Gróf Ester­házy Károly püspökről. Veszprém. 1940. 2 Chobot Ferenc : A váci egyházmegye történeti névtára. 2. k. Vác, 1917. II. k. 639. 1. 3 V. ö. Eckhardt Sándor: A francia forradalom eszméi Magyarországon. Budapest, 1924. 4 Meszlényi A. : Az egri érsekség s a kassai és szatmári püspökségek kihasításának története. Budapest, 1938. 86. I.

Next

/
Thumbnails
Contents