Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Ivánka Endre: Keleti szellem és orthodoxia
110 IVÁNKA ENDRE hatása alatt, elvi ellentét lett, dogmatikus eltérés, néha mesterségesen a kétféle teológiai módszerből kikonstruált hitbeli különbség.1 A schizma kedvéért a ritusbeli eltérésekből is, melyek eredetileg csak egyformán jogosult külső formáknak egymás mellett való fennállását jelentették, olyan ellentétet teremtettek, mely az «igazhitű» rítust a «megmásított» rítussal állította szembe ; így keletkezett a tipikusan keleti, «orthodox» mentalitás, a misztikus irányú, platonizáló teológiájával és a hagyományosságot túlértékelő ritualizmusával. Ezek mellett a vonások mellett, melyeket részben a plátoni filozófiából, részben a schizma pszichológiai helyzetéből le lehet vezetni, van azonban a keleti, orthodox, különösen az orosz-orthodox szellemiségben egy olyan gondolatkör is, melyet semmi vonatkozásba nem lehet hozni a platonizmussal, és melyről maguk az orthodox gondolkodók úgy nyilatkoznak, mintha ez a legrégibb keresztény hagyományok közé tartoznék, melyeket az «igazhitű» kelet hiteles eredetiségükben megőrzött, míg a nyugat önkényes «pogány» és individualista fejlődése ezeket elvesztette vagy legalább elhomályosította : ez a kelet egyház- fogalma, amely annak a szoros kapcsolatnak következtében, amely keleten és különösen Oroszországban, egyház és állam között fennállott, egyúttal állam- és nép-fogalmat is jelent. A hit letéteményese — mondja Chomjakov (1804—1860) az «orosz egyházatya», aki ezt az elméletet legalaposabban dolgozta ki — nem a hierarchia, még kevésbbé a pápa (kinek monarchikus igényei szerinte a római imperializmus betörését jelentik az egyház életébe), de még az oekumenikus zsinatok sem, hanem egyedül az «igazhitű nép», az egyház mint a hivők közössége. A hierarchia csak tanúságot tesz arról a hitről, melyet a keresztény nép vall és az oekumenikus zsinatok döntései is csak azért kötelezők és irányadók, mert a keresztény nép hivő tudata ráismer bennük saját hitére, és ezzel a ráismeréssel és elismeréssel szankcionálja őket ; kötelező erejük ebből a szankcióból ered, nem abból, hogy az egyháznak egy erre jogosult szerve, a hierarchia, megszólalt volna bennük. Minden ember hibás, bűnös, tévedésnek van kitéve. De a hivők egyetértő összefogása az igazság hordozója, mert a hívők összessége, az igazhitű nép (értsd : az orosz nép) az igazi egyház, és mint ilyen, Krisztus misztikus teste. Ha pedig a nép az egyház, akkor ennek a népnek népi és állami élete is, úgyszólván szakrális értékű ; az igazhitű nép állama és alkotmánya is egyházi jellegű dolog kell hogy legyen. Az orosz autokrácia eszerint az igazi egyháznak másik oldala ; egyháznak, államnak, népnek végeredményben egybe kell esnie. A «katolikus» egyház így tehát már azért sem lehet igazi 1 Ez még a legszembeszökó'bb dogmatikus eltérésre vonatkozólag is áll, a Szentlélek eredetéró'l szóló tanításra ; lásd erről A keleti Szentháromságtan és a görög filozófia (Theologia VII. (1940) 161—164.) és P. Anselm Stolz ott ismertetett könyvét.
