Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Ivánka Endre: Keleti szellem és orthodoxia
KELETI SZELLEM ÉS «ORTHODOXIA». Aki a nagy eszmék és szellemi áramlatok történetét kutatja, szükségszerűen eljut a «keleti» gondolkodás, az «orthodox» kereszténység sajátságos lelki magatartásának problémájához is — különösen akkor, ha a klasszikus ókor felől nézi Európa szellemi arculatának kialakulását. Nagyon sok olyan vonás, mely a mai nyugati gondolkodásunk számára feltűnő, különös, érthetetlen, mely látszólag összefüggés nélkül bukkan fel a számunkra zavaros kaotikus keleti szellemiségből, érthetővé és világossá válik annak számára, aki ezeket a jelenségeket a platonikus filozófia felől nézi, aki meggondolja, hogy Platon misztikus, szimbolikus filozófiája éppen úgy vált a keleti szellemiség és gondolkodás alapjává, amint Aristoteles tudományos, világos, rendszerező és elemző módszere a nyugati szellemi fejlődés kiindulópontja volt. Hogy a keleti gondolkodás az Absolutum és a teremtett világ közötti viszonyt előszeretettel a — mindig kissé pantheisztikus ízű — «része- sedés»-fogalommal írja körül, míg a nyugat az ok és az okozat közötti viszonyt állítja előtérbe, hogy a kelet a természetfölötti és természetes szférák közötti határt gyakran elmossa úgy, hogy például az Ige megtestesülését kozmikus ténynek kezeli, és a kegyelem, az «istenülés» (&éco<n£) kategóriáira felépíti a kozmológiáját, mint például az újabb orosz filozófia, a «Sophianismus», amíg a nyugat néha oly erősen hangoztatja ezt a határt, hogy a hit világa egészen különválik a realitástól, az ész, a ratio világától, és mint bizonyíthatatlan, a valóságtól elvont, csak az érzés és a lelki élet számára létező szféra lebeg fölötte — ez mind a platonizmus és az aristotelizmus között fennálló polaritásra vezethető vissza.1 Még olyan teológiai részletkérdésekben is érvényesül ez az ellentét, mint például abban, hogy a kelet a csodákban inkább a megváltásnak, az Isteni inegvilágosításnak, az új természetfölötti élet kibontakozásának szimbólumát, testi allegóriáját látja, a nyugat inkább az Isteni mindenhatóság bizonyítékát, mely tanúságot tesz amellett, hogy Krisztus valóban Istenember. Ami eleinte csak eltérés volt a megformulázásban, a filozófiai megfogalmazásban, abból azután a schizmának, illetve már a schizmára törekvő erőknek és érdekeknek a 1 A szerző a két cikkében foglalkozott ezzel a problémakörrel : Zur Philosophie Wl. Solowjews. Russentum und Vätertheologie. Orientalia Christiana Periodica. 32 (1933) 159—167, és: Aristotelismus und Platonismus im theologischen Denken. Westliche und östliche Theologie. Scholastik XIV (1939) 373—396.
