Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Szabó Vendel: Szent Tamás bölcselete és az ordinationes
294 SZABÓ VENDEL tésével elérni akartak. Polémiát felidéző kérdések nem alkalmasak, hogy tanulmányi normák gyanánt használtassanak. A döntés eredete és körülményei nem hagynak kétséget, hogy a Szentszék nem-infallibilis jellegű tandöntésével állunk szemben és már maga a quaestio facti, t. i. hogy Aquinas azokat a tételeket mind tanította-e, sem esik itt a tekintélyre támaszkodó abszolút eldöntés körzetébe. Mint kongregációi tekintélyre alapozott döntés nem haladhatja meg formaliter a praesumptio-ra támaszkodó bizonyítási mód határait és követelményeit, így természetesen nem állhat útjában a tudományos megvitatásnak és bizonyításnak sem. Hasonló nézőszög alá tartozik a 24 tétel tartalmának, vagyis igazságának vi decreti elbírálása is. III. Az 1916-i döntés némely értelmezőjének magyarázata miatt ezen döntésről még néhány megjegyzést kell tennünk. Nem tehetjük ugyanis magunkévá azt a véleményt, amely szerint : «Amennyiben ezek a tételek — t. i. a 24 tétel — «tutae normae» neveztetnek — az 1916-i döntésben —, kontradiktorius ellentéteik mon tutae normae, ami annyit mond, hogy azok nem vezetnek bennünket az igazi bölcseletre, hanem össze van velük kötve, vagy legalább is nincs velük kizárva a tévedés veszedelme».1 Ez a megállapítás kétségkívül a 24 tétel tartalmi igazságára vonatkozik. Feleletünkben szükségünk van először is a fogalmak tisztázására és a «norma tuta», illetőleg «non tuta» értelmének meghatározására. A tutum kifejezés mint terminus technicus gyakran nyer alkalmazást a teológiai tudományokban. Jelentése tulajdonképpen biztonságos — non periculosum —, de használható igaz és biztos — verum et certum — értelemben is. Mindhárom értelemben alkalmazható valamely tan jellegének megjelölésére — qualificatio —, ámbár mindhárom jelentés formaliter más és más szempontot domborít ki. A tutum különböző értelemben vett alkalmazása más és más értékelést adhat ugyanazon állításnak, sőt az egyik értelem alkalmazása valamely állításra nem zárja ki a másik értelem tagadását. Valamely ítélet lehet in se igaz — verum —, de ugyanakkor quoad nos nem veszélynélküli — periculosum — és megfordítva. Ha a tutum kifejezést a verum értelmével azonosítom, akkor az objektív igazság vonalát akarom jelezni, vagyis az alany és állítmány viszonyát az állítás, illetőleg a tagadás megállapításával. Az ilyen értelemben vett tutum szükséges velejárója a magisterium infallibile döntéseinek és minden objektív evidentiának. Ez esetben a non tutum értelme = hamis, falsum. Ha azonban a tutum tulajdonképpeni értelmében, vagyis a «biztonságos» értelmében vétetik, egészen más megállapítások és következtetések tolulnak elénk. Nem tévedhetetlen tekintélyre támaszkodó 1 S. Szabó, 138.
