Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Szabó Vendel: Szent Tamás bölcselete és az ordinationes
SZENT TAMÁS BÖLCSELETÉ ÉS AZ ORDINATIONES 295 állítás és döntés — aminő jelen esetben a kongregációi döntés — természeténél fogva nem lehet számunkra az igazság megfellebbezhetetlen normája, ámbár a veszélyesség, illetőleg veszélytelenség fennforgását auktoritativ jellegéből kifolyólag megfelelő tárgykörben hic et nunc kétségkívül megállapíthatja. Ez a megállapítás azonban értékelésében nem haladhatja túl a kérdéses tekintélynek kijáró praesumptio követelményeit, miért is fogalmilag nincs kizárva, hogy adott esetben a tutum-nak, illetőleg non tutum-nak jelzett állítások jelleget cserélnek.1 A kongregációi tekintély nézőszögéből értékelvén döntéseinek alapértelmét, világos, hogy valamely tanra vonatkozó állásfoglalása csak a biztonságos — non periculosum — minősítést, illetőleg annak ellenkezőjét adja meg a kérdéses tannak. Amely minősítés viszont fogalma szerint nem mond ítéletet valamely állítás tárgyi igazságáról vagy hamisságáról, hanem csupán a praesumptio alapján feltételezett veszélyességet vagy veszélytelenséget jelzi azon tárgykörben, amiben alkalmazva van.1 2 A veszélytelen vagy biztonságos értelemben vett tutum fogalmilag — formaliter — a két vagy több állítás összehasonlításából származó viszonyt jelzi csupán a veszély szempontjából, amit az egyik elfő» gadása a másikra háríthat. Hogy az 1916-i kongregációi döntés «tutae normae kifejezése «biztonságos normák» értelmében veendő, világosan következik XV. Benedek 1917-i leveléből is, amely szerint a 24 tétel némelyikéről továbbra is szabadon vitatkozhatnak az ellentétes vélemények, ami értelmetlen volna, ha a pápa igaz vagy biztos értelemben magyarázná a tutum-ot. Az 1916-i kongregációi döntés értelme tehát az, hogy egyrészt — suppositis supponendis — a garanciát vállaló kongregációi döntés 1 Klasszikus példa rá az 1616-i kongregációs döntés a heliocentrikus rendszer felett. A heliocentrizmus in se igaz volt Galilei korában is, de azért quoad nos mégis veszedelmes volt abban az időban, mert igazságának döntő bizonyítékai hiányozván, ellentétben állónak látszott a Szentírás bizonyított igazmondásával. A döntés tárgyi alapja a praesumptio volt, hogy a kérdéses szentírási kifejezéseket szó szerint kell venni, amiért is Galilei állítása akkor mint a Szentírással ellentétesnek látszó vélemény az eretnekség veszedelmének bélyegét hordta magán. A Newton—Keppler-törvények alapján a heliocentrizmus objektív igazsága bizonyítást nyervén kitűnt, hogy a Szentírás kérdéses helyeit a látszat és közbeszéd metaforája szerint kell értelmeznünk, amiért is Galilei állításának veszélyessége ipso facto megszűnt. Az igazság megismerése nyomán a kongregációi praesumptio talajt veszített és a heliocentrizmus tutum lett, vagyis jellegcsere következett be. 2 Ez a megfontolás nem tévesztendő szem elől különösen a S. Officium által adott minősítéseknél sem. Ha a kongregáció például valamely tant a haeresis cenzúrájával illet, az vi decreti nem azt mondja, hogy az a tan objektív eretnekséget tanít, hanem az eretnekség veszedelmét jelzi. Ha mégis tartja valaki azt, a kongregációi cenzúra erejében nem lesz eretnek, de súlyosan vétkezik, mert kiteszi magát az arra jogosított tekintély által megállapított veszedelemnek.
