Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 281 igazságainál is. Ezekkel szemben fellépett a szigorú irányzat, mely a világi tudományokat kevésre becsülve, a hittudomány terén nem akartak az értelemből fakadó megfontolásoknak helyt adni, és kizárólag a hit forrásaira akartak támaszkodni. A két szélsőséges irányzatot kibékíteni törekedett már Touri Berengár, azután Szent Anzelm tanítómestere, Lanfrank is. Ezeknek nyomán járt Szent Anzelm. <5 Szent Ágostonra támaszkodott (fides quaerit, intellectus invenit) és az ágostoni elgondolást saját korának szükségleteire és igényeire alkalmazva a hit értelmi feldolgozására törekszik. így jött létre Szent Anzelmnél a «fides quaerens intellectum» programmja. Szent Ágostonnál a hit és az értelem még egy egészet alkot, ő nem választja el a kettőt egymástól. Szent Anzelm korában a kettő már szembekerült egymással és Szent Anzelm közvetítőként lép fel. A kifejezéseket még az őt megelőző kor terminológiájából veszi, de azok nála néha már más fogalmat takarnak, így a «fides» még Szent Anzelmnél sem jelent dogmatikus hitet, hanem ágostoni értelemben a hit szerinti életet, a hitigazságoknak megfelelő életmódot. A fides quaerens intellectum nem azt jelenti Szent Anzelmnél, hogy az észérveket a hit ellenőrzése alá kell helyezni, vagy hogy az értelem munkáját a hit korlátozza, hanem annyit, hogy aki pusztán az észre akar támaszkodni a bizonyítás, az érvelés közben, annak is a hit szerint kell élnie, mert ez minden eredményes kutatás előfeltétele. Nála lép fel tehát először az «intellectus fidei», mely a későbbi skolasztikában virágzott ki. Már ő is a hittartalom értelmi megokolására törekszik. Ő már kezd tisztán spekulatív irányban haladni, de nála nincs meg kora ellentéte a bölcselet és a teológia, az értelmi és tekintélyi bizonyítás között. Az ő terve így írható körül : nem filozófiát, nem teológiát akar, hanem az okokon felépülő értelmi feldolgozását akarja adni azoknak az igazságoknak, amelyeket a hitből merít. Aki tehát Szent Anzelmet és az ontologikus istenérvet helyesen akarja megérteni, úgy ahogy azt Szent Anzelm gondolta, annak a régebbi idők kifejezései között és mögött meg kell találnia Szent Anzelm egyéni gondolatait. Az ontologikus istenérv szempontjából különösen fontos, hogy az Isten fogalma számára Szent Anzelm- től választott kifejezés «quo maior cogitari nequit» szintén régebbi, ágostoni eredetre vezethető vissza, de ő ez alatt azt az istenfogalmat érti, amelyből azután következtethet Isten valóságos létezésére is. Bár Szerzőnk kutatja és körülírja, hogy hogyan értette Szent Anzelm ezt a kifejezést, azért az ontologikus istenérv bizonyító erejét nem tudja megvédeni. Nem lehetetlen azonban, hogy az ezirányú további kutatások még közelebb fognak vinni Szent Anzelm megértéséhez, és ha az ontologikus istenérvnek nem is, de a tudománynak ez nagy nyeresége lesz. Az ontologikus istenérv körül — úgy látjuk — a vita változatlanul tovább fog folyni. Oetter György. Franz Unterkircher: Zu einigen Problemen der Eucharistielehre. Innsbruck. Tyrolia. Év n. (1938.) 100 1. A szerző az Eucharisztia tanának három kérdését akarja új megvilágításba helyezni. Az első pontban Szent Tamás felfogását bírálja a szentségi jelenlét tértelen, illocalis voltáról. A hivő tudat szerint Krisztus jelen
