Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 279 dűlő. A teljes szövegek szintén szerencsés kézzel vannak kiválasztva, de néhol a szerző túlkeveset nyújt a szent szövegből, pl. Jeremiás Siralmaiból vagy Eszter könyvéből. Az a laikus, aki szorgalmasan olvassa ezt a bibliakiadást, kellő fogalmat nyerhet a szentírás szépségéről és bizonyára kedvet kap arra, hogy a biblia teljes szövegét is megismerje. Éppen ennek az érdeklődésnek a felkeltése volt az új bibliakiadás elkészítőinek a célja, és véleményem szerint ezt a célt tökéletesen el is érték. Pataky Arnold. Dr. Adolf Kolping: Anselms Prosologions-Beweis der Existenz Gottes. Im Zusammenhang seines spekulativen Programms Fides quaerens intellectum. Peter Hanstein, Bonn, 1939. XII + 156 oldal. Fűzve 5.50 márka. — Az az érv, amellyel Szent Anzelm Isten létezését a priori akarta bizonyítani és amelyet Kant óta általában ontologikus érvnek szokás nevezni, foglalkoztatta minden kor bölcselőit és hittudósait. Bizonyító erejére vonatkozóan a vélemények az immár több mint 800 éves vita folyamán sem jutottak közös nevezőre, de azért a vita folyik. Sőt, mintha az utolsó évtizedben még új erőre is kapna. Gilson E. (1930—1934 közt minden évben), Jacquin O. P. (1930), Koyré A. (1930), Barth K. (1931), Stolz A. O. S. B. (1933—1937), Allers R. (1936), Söhngen G. (1938) és mások szakfolyóiratok cikkeiben és önálló tanulmányokban vetik fel újra és újra a kérdést. A bonni egyetem dogmatörténeti szemináriumában két szemeszteren át 1932-ben és 1933-ban Geyer B. tanár vezetésével Anzelm magyarázatával foglalkoztak. Ennek a szemináriumi gyakorlatnak a gyümölcse a szerző könyve, amely a Rademacher Arnold bonni és Söhngen Gottlieb brausbergi tanárok által szerkesztett «Grundfragen zwischen Theologie und Philosophie sorozat VIII. számaként jelent meg. Miután a Szerző az első két fejezetben (1—23. lap) megállapítja szövegmagyarázatának szempontjait, rátér tulajdonképeni feladatára, szinte mon- datról-mondatra elemzi Szent Anzelm munkáinak mindazon részeit, amelyek az ontologikus istenérv megértését és helyes felfogását szolgálják. Sorra kerül a Monologion bölcseleti jellege (24), a Prosologion mint a Monologion kiegészítése (38), a Prosologion II—IV. fejezete (47), Gaunilo műve a Liber pro insipiente (80) és Szent Anzelm felelete Gaunilo művére (100). Az utolsó fejezetben az ontologikus istenérv metafizikai ismeretelméleti alapját fejtegeti (135). Rámutat, hogy Szent Anzelm nem ismerte azokat a fenntartásokat, amelyeket az ismeretelméleti realizmus ismeretünknek tisztán értelmi tartalmát illetőleg felállít. Az Isten fogalmának, amelyet Szent Anzelm az ontologikus istenérvben a «quo maius cogitari nequit» kifejezéssel tár elénk, éppen olyan tisztán értelmi tartalmat tulajdonít, mint amilyet az értelmen kívül álló, az értelmen kívül is létező dolgok a tapasztalati megismerés alapján az értelmünkben létrehoznak. Mivel ő a tisztán gondolati ismeret és a tapasztalaton alapuló ismeret értelmi tartalma között nem ismer különbséget. Szerzőnk tisztázni akarja Szent Anzelmet az alól a vád alól, hogy az ontologikus istenérvben gondolatcsúsztatást követett el azzal, hogy a foga
