Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ivánka Endre: A trichotomikus anthropológia a középkori és az ókori filozófiában
A TRICHOTOMIKUS ANTHROPOLÓGIA A KÖZÉPKORI FILOZÓFIÁBAN 223 A másik eljárás az, mely a vallás emberszemléletéből kiindulva, az ember «igazi» létének azt az állapotot, azt a létmódot tekinti, mely a vallás szerint az emberi lét végcélja, azaz az isteni rendeltetés folytán az embernek szánt örök boldogságot. Ebből a szemszögből nézve az ember «normális», földi, tapasztalható állapota csak egy állomás azon az úton, mely ehhez a legmagasabb célhoz vezet. Az ember lényegét meghatározó mozzanatok most már nem azok a komponensek, melyek az empirikus létezését felépítik — test és szellem, anyag és gondolkodás, ösztön és szabadság —, hanem az üdvtörténeti mozzanatok válnak az emberi léthelyzetet megmagyarázó lételemekké : boldogság — Istenközelség — és bukottság, megvilágosultság és elhomályo- sultság, kegyelem és bűn. Az ember empirikus léthelyzete most csak egy lehetséges pont egy hatalmas létskálán belül, mely, hogy Goethe szavaival éljünk, «vom Himmel durch die Welt zur Hölle» terjed, «embernek lenni» most már nem egy logikailag körülírható essentiát, egy változatlan léthelyzetet jelent, hanem, Origenes-szel beszélve,1 annyit jelent, mint : állni azon a hajszálvékony vonalon, mely az angyalt az ördögtől elválasztja, és potencialitással rendelkezni mind a két állapot iránt. Most már nem a vallás szempontjai azok, melyek csak egy bizonyos projekcióban érvényesülhetnek egy rájuk nézve idegen létrendszerben, áthelyezve a filozófiai fogalmakba és kategóriákba, hanem ellenkezőleg : az, ami a tiszta filozofálásnak kiindulópontja lenne, az ember empirikus léthelyzete, az most csak a vallás szférájába, az üdvtörténet keretébe áthelyezve tud érvényesülni, olyan fogalmakban és kategóriákban kifejezve, melyek nem létkategóriákat, hanem üdvtörténeti állapotokat jelölnek meg. Ennek a szemléletmódnak a klasszikus kifejezése Hugo a S. Victore tanítása a «triplex oculus»-ról. Erant tria quaedam — mondja a de sacramentis christ, fidei című művében (Lib. I. pars. 10.) — corpus et spiritus et Deus : corpus quidem mundus erat, anima spiritus. Et ipsa anima, quasi in medio quodam erat habens extra se mundum, intra se Deum, et acceperat oculum quo extra se mundum videret et ea quae in mundo erant : et hic erat oculus carnis. Alium oculum acceperat quo seipsam videret et ea quae in ipsa erant, hic est oculus rationis. Alium rursus oculum acceperat quo intra se Deum videret et ea quae in Deo erant, et hic est oculus contemplationis. MPL 176, 329. A következőkben azt adja elő, hogy e három szem közül a bűnbeesés után csak a testi szem maradt épségben, az oculus contemplationis, az isteni dolgok közvetlen megérzése és meglátása, teljesen elveszett (azért ennek helyébe lépett a hit), az oculus rationis pedig meggyengült, amennyiben az emberek hajlandóbbak a látható és tapasztalható dolgokat elfogadni, mint azokat, melyekre csak az ész és a 1 Exp. in Prod. P. 6. 17, 165A.
