Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Artner Edgár: Origenes és Plotinos
ORIGENES ÉS PLOTINOS 213 ki és mit adott, vagy fogadott magába és milyen mértékben. Csak az ilyen szorgos történeti kutatás képes világosságot deríteni e kapcsolatok többnyire zavaróan összekuszált szövevényére. Ha ugyanis egyoldalú beállítottsággal és felületesen kezeli valaki e kérdéseket, könnyen hibás általánosításokba eshetik.1 Előre ilyennek tekinthető minden olyan beállítás, amely mindig csak a kereszténység részéről felvett újplatonikus befolyásról akar tudni. Numenius, Ammonios Sakkas, Origenes.2 Numeniusszal már a kortársak is kellemetlenkedtek Plotinosznak, mert azt állították, hogy nemcsak hatása alatt állott, hanem plagizálta is annak munkáit. Minthogy Numenius munkáinak csak kis töredékei maradtak fenn,3 ma már nem tudjuk eldönteni, hogy ezeknek volt-e 1 Éppen emiatt fordítottunk oly nagy gondot a «plotinizmus» előzményeinek alapos megismerésére. Ezekből láttuk ugyanis, hogy honnét merített ez az «új» iskola és megtaláltuk azokat a gyökérszálakat, amelyek már akkor a kereszténységével nem egyszer közös talajra nyúltak vissza. Ilyenek főleg a philonizmus és a gnoszticizmus, amelyeknek már az újplatonizmusra gyakorolt befolyásuk előtt számos érintkezésük volt a kereszténységgel. Ha ugyanis ezekből éppen valamely keresztény (vagy ami ezzel egyértelmű : szentírási) elem az újplatonizmusba átment s azt később abból egyik-másik keresztény elme kiemelte, az ilyen közvetítés csak rövidlátó kutató előtt tűnhetik fel a kereszténységre gyakorolt újplatonikus hatásnak. — A továbbiakban azonban tanúi leszünk, hogy épp az újplatonizmus küszöbén, a Plotinosra személyesen ható tényezők között méginkább növekszik a keresztény befolyások száma és súlya. — Az irodalomban láttuk, hogy legújabban Paul Henry jezsuita indított meg nagyszabású Plotinos-művet. Az imént mondottak után csak méltányolhatjuk ezt a vállalkozást, de éppen ezért csodálkoznunk kell, ha az egyébként kiváló dogmatörténésznek, Gustav Bardynak szkeptikus ismertetését olvassuk. «Ad quid perditio haec?» — kérdi és bár maga is elismeri a patrisztikus irodalomra gyakorolt újplatonikus hatás tekintélyes voltát (külön kiemeli Szent Basilios : De Spiritu c. munkáját), mégis kételkedik, vájjon megérdemlik-e az Enneádok a Henry-féle méretű munkát. (Revue d’Histoire Ecclésiastique 1939, 88.) Mi is azon a véleményen vagyunk, hogy Plotinos működése önmagában nem érdemelne ilyen gondot, de szükségessé teszi azt az a viszony, amellyel iskolája a keresztény szellem történetébe belekapcsolódott. 2 Még találkozunk ugyan Plotinos közvetlen előfutárai közt más nevekkel is (így pl. Alexandriai Aphrodisiaszéval), de ezekről itt felesleges volna bővebben szólni, minthogy hatásuk mértéke bizonytalan. Ugyanez mondható pl. az Upanisadokról stb. 3 Lásd Fliche-Martin : Histoire de l’Église II. 213. o. 3. j. — Techert i. m. 109. o. 4. j. —Jellemző helyet idéz belőle u. o. 110. o. 5. j. Numenius gnózisáról H. Ch. Pnech értekezett (Annuaire de l’Inst. de Philol. et d’Hist. Orientale. Tom. II. Mélanges Bidez, Bruxelles 1934.) s azt nem iráni lefolyásból eredezteti, hanem szinkretizmus eredményének ítéli. — Azonkívül E. A. Leemans-Studie over den wijsgeer Numenios van Apamea met uitgave der fragmenten, Bruxelles 1937. (V. ö. Rud. Beutler : Gnomon 1940, 111.
