Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ibrányi Ferenc: A keresztény életeszmény erkölcsi tartalma
200 IBRÁNYI FERENC erkölcsi mozzanat nélkül nincs fogadott fiúság, legföljebb üresen, névlegesen, merőben jogilag. A kinyilatkoztatás tanítása szerint az Istenben van valami, amit természet szerinti fiúságnak kell mondanunk. Következőleg az Istenben számunkra megfoghatatlan és kimondhatatlan, örök, termékeny életfolyamatok, személyalkotó belső tevékenységek vannak, amelyek a háromszemélyű egy Isten belső életének tartalmát adják. Bár ezek az életfolyamatok emberileg megfoghatatlanok és kimondhatatlanok, mindazonáltal ezeket a minden valóság számára teremtett és érzékenyen megnyíló értelem — föltéve, hogy Isten kinyilatkoztatta a Szentháromságot — az analógia útján meg tudja közelíteni és az analógia tudatában ki is tudja mondani. Az isteni kinyilatkoztatás közelhozza hozzánk az isteni titkot és a második isteni személyt ugyancsak az analógia vonalán Fiúnak mondja. Az Űr Jézus Krisztus, a testté lett örök Ige a második isteni személy, aki emberi természetet vett fel. Róla mondja az Atya a Jordán vizében történő keresztség alkalmával : «Ez az én szerelmes Fiam, kiben nekem kedvem telt.»1 Maga az Úr Krisztus is, a világtörténelem legcsodásabb alakja, Isten Fiának vallotta magát. Amikor a szenvedéstörténet éjszakáján Kaifáshoz vezették és körülvették őt a papi fejedelmek és az egész gyülekezet, hogy halálra adják, a sok vádaskodás után ünnepélyesen felállt Kaifás és mondá neki : «Megesketlek téged az élő Istenre, hogy valid meg nekünk, te vagy-e Krisztus, az Isten Fia? Feleié neki Jézus : Te mondád.»2 Akkor a főpap megszaggatá ruháit és mondta : káromkodott, mi szükség van tanukra. A tömeg erre felzúgott : méltó a halálra. Krisztus pedig utolérhetetlen fölséggel, komolyan, szótlanul állt. Nem magyarázott semmit, nem vont vissza semmit. Ha a második isteni személyt a kinyilatkoztatás Fiúnak mondja, akkor azt a szentháromsági élettevékenységet, amelynek végpontja a második isteni személy, az analógia tudatában természet szerinti nemzésnek kell mondanunk, amint Szent Pál is, hitelesen magyarázva a zsoltár szavait, az Úr Krisztusra és így a második isteni személyre érti : «Fiam vagy te, én ma nemzettelek téged.»3 Tehát van valami az Istenben, amit a természet szerinti fiúság fogalmával és szavával fejez ki a kinyilatkoztatás és a hittudomány. Ha viszont a második isteni személy Fiú, akkor szükségképen az Atya dicsőségének fénye és lényegének lenyomata, lejegyzése, képmása («5 ct>v <mavyao[jLa rfjç ôoÇrjÇ xal yagrixTr/o vfjç vnoorâoecoç avrov»)-4 A Fiú hasonlósága nem időben valósul, nem vállalandó erkölcsi feladat, hanem öröktől fogva tökéletesen fennálló tény. A Fiú az Atyának tökéletes, hiánytalan képmása, hasonló mindenben az Atyához, ugyanaz az egy Isten az Atyával, csak annyiban különbözik tőle, amennyiben máskép birtokosa 1 Máté 3, 17. 3 Máté 26, 63. 3 Zsid. 1, 5. 4 Zsid. 1, 3.
