Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
A HITÉLET GYAKORLATI KÉRDÉSEI KÖRÉBŐL 169 A kánon a régi törvényekkel, illetőleg a moralisták és a jogászok szokásjogokra támaszkodó törvénymagyarázatával szemben nem tartalmaz újítást, azért szerintük is értelmezendő. Benne két parancs van : az egyik az ünnepnapok szentmisehallgatás által való megszentelése ; a másik ugyanazon napokon bizonyos foglalkozások tiltása. Ámbár a kánon az ünnepnap megszentelésének pozitív parancsát teszi első helyre, t. i. a szentmisehallgatást, alább említendő ok miatt először a negatív parancsot, bizonyos munkák tiltását fogjuk tárgyalni. A hivatalos munkaszüneteltetés keresztény ünneplési célzattal való elrendelése visszanyúlik már a IV. század elejére. Elvi nehézsége vagy újdonság látszata a dolognak nem volt, mert az opera servilia, vagyis a rabszolgák által végzett testi munkák tilalmazása régi szokásjogon, sőt tételes intézkedéssel megvolt már a pogány feriae munkaszünetein. Az egyházi előírások legrégibb dokumentuma a IV. század közepén tartott laodiceai zsinat 29. kánonja, amely a szombati pihenő helyett kategorikusan már a vasárnapot írja elő. Az ünnepi munkaszünetre vonatkozó intézkedések a közép- és az újkori egyházi törvényhozásban bizonyos változásnak voltak ugyan alávetve, de mindig a keresztény közszellem komoly felfogását tükrözik vissza, amely e kérdésben még a poena excommunicationis alkalmazásától sem riadt vissza — exeteri zsinat i2jj —. Viszont a vonatkozó parancsok és indultumok mindig a krisztusi intelmet követik : «A szombat van az emberért és nem az ember a szombatért». — Márk, 2. 27. — Az ünnepnapi kultusznak a maga egészében nem a jugum servitutis, hanem a vinculum amoris jellegét kell magán viselnie, óvakodni kell tehát a farizeusok végleteitől, akik «nehéz és elviselhetetlen terheket kötnek és raknak fel az emberek vállaira, de maguk egy ujjúkkal sem akarnak azokon könnyíteni». — Máté, 21. 4. — Az Egyház mindig felemelte szavát a judaizáló álpietizmus ellen, mint pl. az 538-i orléansi zsinat 28. kánonja: «Mivel sokak meggyőződése — a délgalliai állapotokra utal —, hogy vasárnapon- kint lóval, ökörrel vagy valami járművel utazni nem szabad, sem valami más dolgot, mégha az az élelemkészítésre vagy a lakás és az ember tisztántartására vonatkozik is, elvégezni tilos: mivel az említett dolgok inkább a zsidó, mint a keresztény ünnepmegtartdsra vonatkoznak, elrendeljük, hogy vasárnaponkint szabad legyen mindazt elvégezni, ami eddig is szabad volt», t. i. nincs tiltva az emberek mindennapi szükséges dolgainak és az üdülésre, szórakozásra szánt foglalkozásainak elvégzése. Az Egyház komolyan veszi ugyan az ünnepi munkaszünet istentiszteleti jellegét és ennek megfelelően bírálja el kötelezettségét, de sohasem feledkezik meg az elvről : Necessitas non habet legem — szükség törvényt bont ! —, azért figyelembeveszi a hétköznapi élet, a megélhetés és a szociális követelmények adottságait. A munkaszünet kazuisztikájának feladata épen abban állott, hogy meghatározza a törvényt bontó szükségesség kellékeit és feltételeit. Az adott esetben követendő eljárás és tanács nehézségeit felismerik már a középkor első nevesebb kazuistái, azért már rennesi Vilmos — XIII. szá
