Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
NÉHÁNY EGYHÁZI ADÓJOGI KÉRDÉS 147 megszűnt, vagy pedig a domaniális bevételek mellett az állami szubvenció sem elégséges, a katolikus Egyház is mindjobban igénybe veszi az egyházközségi adóztatást. Némi általánosítással azt lehetne tehát mondani, hogy a katolikus egyházközségi adóztatás kiépítése és ezen keresztül a hívők adóterhe az egyházi vagyon csökkenésével és az egyházi szükségletek növekedésével egyenes arányban áll. Végül anélkül, hogy a múlt század vége felé Kováts Gyula—Timon Ákos, Boncz Ferenc—Sztehló Kornél között lefolyt és újabb auktorok részéről nyugodni nem hagyott vitát feleleveníteni kívánnók, meg kell jegyeznünk, hogy bár a tágabban értelmezett egyházi adó fogalmába a párbér, különösen párbértermészetű szolgáltatás1 is bele vonható, mégis, főleg jogtörténeti okokból bizonyos különtartás szükséges, bár a párbér mai jogi minősültsége formájában erős hasonulás figyelhető meg. Jó emlékezetünkbe idézni mégis, amit Kováts Gyula mondott, aki ismeretesen a párbér magánjogi dologi teher jellege mellett szállt síkra: a párbér és az egyházi adó között különbség van. 1. Az első középkori magánjogi természetű, az utóbbi az újkori, állami, tehát közjogi jellegű adó utánzata. 2. A párbér egyházi adózás annyiban, amennyiben nyilvános célra szolgáló fizetés, de nem egyházi adó tulajdonképi értelmében. 3. A párbér speciális titulusokon alapszik, melyekre nézve az eligazodást a canonica visitatiók adják, az egyházi adó azon egyáltalános viszonyon sarkallik, melyben a hívek az egyházközséghez, mint alárendeltek állanak, ami hasonló ahhoz, mint ahogy az állampolgárok az államnak alá vannak rendelve. 4. Az adót a szükséglet szempontja szabja meg, ami a canonica visitatiókban előforduló párbérre nem illik, mert ennek a szükségleten túl is van jogosultsága, s mert ez szerzett jogot képvisel a magánjog teljes hatálya értelmében.1 2 Nálunk arra szokás hivatkozni, hogy a párbér parochiális köteléken alapuló egyházi közteher, hogy a párbér az egyházi adónak egy neme, máskor ismét a szétválasztó értelmű «és» kötőszóval különböztetnek.3 itt nyilván a Timon és Kováts közti vélemény- eltérésre visszavezethető álláspontingadozásról van szó.4 Még érdekesebb az a következetlenség, hogy a közjoginak deklarált párbérigény a lelkész örökösei kezében már magánjogi követeléssé fokozódik le, vagy alakul át és így behajtása nem tartozik közigazgatási útra. A közjogi igénynek magánjogivá átfordítása a közjoginak minősített egyházi adónál elvileg nem történhetne meg, ami különösen az egyházközségi adónál nyilván1 Madarász, 13—16. 2 Kováts, 30—31. 3 Madarász: A párbér és az egyházi adó, 13. ; maga a munka címe is különválasztja a kettőt. 4 Meg kell jegyeznünk, hogy bár a Timon—Kováts-vita részben akörül forog, hogy a párbér egyházi adó-e, ám egyik sem határozza meg az egyházi adó fogalmát. Különben Kováts úgy véli, hogy az avertált párbér már egyházi adó (id. m. 141.). 10*
