Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Marczell Mihály: Nem és erkölcs
NEM ÉS ERKÖLCS 11 eljutni.1 Azt a megállapítást mindjárt az első pontnál le kell szögezni, hogy testi szempontból (anatómiai és élettani) a férfi és nő olyan két különálló részt alkot, amelyek természetes egybetartozandósága nyilvánvaló. Az emberi élet lényeges elgondolásához tartozik a nemi élet. Az egyéni élet a nemi megosztódáson belül pereg alá, de nincs új élet — a nemi kiegészülésen kívül. Ez az egybetartozandóság, amely a különféle nemeket részjellegükkel az egész élet kiteljesítésére szorítja. De ennek a részjellegnek anatómiailag is igazolható háttere van. A természettudósok világosan igazolják, hogy a nő és a férfi anatómiai alakrészei egészen, a részletekig menően is eltérnek. A férfi és a nő csontváza, felépítkezése, izomzata, belső szervezete egymástól eltérően fejlődnek. Ez a testi különállás nem jelentéktelen mellékmozzanat, hanem hangsúlyozandó anatómiai és élettani karakterisztikum. Ontológiailag eltérő és dinamikailag olyan elevenen ható, hogy az egyik belső kényszerrel tör a másik felé. így tehát nemcsak anatómiai megpecsételtség, hanem dinamikai megindulás is észlelhető bennük. Mégpedig olyan természetesen, hogy minden oktató mesterségeskedés nélkül a természet eleven erejével indul, fejlődik és érvényesül az egymáshoz tartozás ténye. A fejlődés sodrában fokozatok jelzik a kialakulást.1 2 A gyermekkor állomását a serdülés megállója követi, majd a kifejlődött férfi és nő a közös élet végső állomása felé törnek. Ez az eleven élet olyan magával ragadó, hogy feszítő lendülete el sem nyomható.3 Sőt olyan erős, hogy feltétlenül jelentkező dinamikája folytán — ez már Freud keményen hangoztatott tétele — az életfolyamatok körébe utalandó,4 Ez a megállapítás pedig azért fontos, mert így az erkölcs, a jellem kategóriájából is kiemelendő. Ha tételekbe akarnók foglalni a fentieket, akkor a következők állnának elénk. Anatómiailag : teljesen eltérők a nemileg diferenciált egyedek ; élettanilag : feltétlen kiegészülésre tör a felfejlődött nemi élet ; állandó és növekedő dinamikája észlelhető ; energiája el nem nyomható ; esetleges helytelen kezelése beteges állapotokat okozó. Ez a sok tétel pedig abból meríti még nagyobb erejét, hogy megállapítható, hogy minden jórészt az öröklés törvénye alatt áll, és így még 1 «Über die Unterschiede Mann und Frau ist nicht wenig geschrieben worden. Man tut gut, diesen Schilderungen und Analysen mit einiger Skepsis zu begegnen. Die meisten sind allzudeutlich gekennzeichnet als einseitig entweder im Sinne einer Überwertung des männlichen Geschlechtes oder als Reaktion dagegen.» (R. Allers : Das Werden der sittlichen Person. Freiburg i. B., 19354.) 2 A serdülőknél világos, de áll ez a felnőttekre is. «Indes wird sich zeigen, dass hier zwischen den beiden Geschlechtern beträchtliche Unterschiede bestehen.» (R. Allers i. m. 194. 1.) 3 S. Freud: Das Ich und das Es. Wien, 1923. 4 S. Freud: Über Psychoanalyse. Deutriche, Leipzig u. Wien, 1910.