Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Artner Edgár: Még egy-két szó Nagy Konstantin kereszténységéről
MÉG EGY-KÉT SZÓ NAGY KONSTANTINIG KERESZTÉNYSÉGÉRŐL 135 tálta. Hogy az intranzigens elemmel miként járt el, azt a Jamblichos részéről küldött Sopatros szomorú vége talán eléggé nyilvánvalóvá tette. A konstantinusi Krisztus-monogramm (újabban Weigand Edmund a «christogramm» elnevezést ajánlja)1 pogány előfutárairól eszközölt kutatásokhoz itt csak annyit jegyzőnk meg : íme, milyen kétségbeesett erőlködésekre fanyalodik a racionalizmus csak azért, hogy a természetfelettit legalább látszatra sikerüljön kiküszöbölnie a történelem tényezői közül.1 2 Dicséretére válik Ivánkának, hogy e ponton függetlenítette magát racionalista vezérfonalától és észrevette, hogy sokkal közvetlenebb megoldás lenne a látomás tényként való elfogadása.3 Nagy szerepet játszanak Konstantinus lelki krízisének nyomon- követésénél a numizmatikai emlékek ábrázolatai is. Ehhez azt a szerény megjegyzést volnánk bátrak hozzáfűzni, hogy előbb ki kellene mutatni, mennyiben folyt bele az uralkodó személyesen a pénzverdék működésébe. Nem lehet-e talán a 312 után egyideig még pogány jelképekkel, főleg napkultuszi elemekkel napvilágra kerülő érméket úgy felfogni, hogy a műhelyek ezeket még a régi séma szerint készítették és csak egy bizonyos idő elteltével módosította azután a mindinkább nyilvánvalóvá levő irányváltozás a maga képére és hasonlatosságára ezt a területet is. Az életben nincsen ugrásszerű átalakulás. Még a mai fejlettebb centralizmus mellett is nem egy esetben tapasztaljuk, hogy a változások keresztülvitelére néha elég tekintélyes időtartamra van szükség. Azért azon sem csodálkozhatunk, hogy Nagy Konstantinus «megtérése» után is tesz olyan intézkedéseket, amelyek a pogányság érdekeit látszanak szolgálni. így kellett a még fennálló kultuszok számára papokat kineveznie s egyéb engedményeket is helybenhagynia, nehogy az imént még a kereszténységet üldöző elődeivel szemben az ellenkező végletbe essék és a pogányok elnyomójává váljék. E türelmessége mellett azonban mindig gondoskodott olyan intézkedésekről, amelyek igazi felfogá1 Byzantinische Zeitschrift 1932, 63. 2 Az ókeresztény korban több nyomát találjuk, hogy különféle jelenségekben a kereszt rejtett jelét ismerték fel. Közismert ilyen minó'ségben pl. a horgony a katakombái emlékeken. Justinus Martyr a hajóvitdrla, kiterjesztett karú ember, az arc vonalmai s hasonlókban találta meg ugyanazt. (Ápol. I. 55.) Ezek közé tartozott a Piganiol és Ivánka említette egyiptomi szimbólum, az «anch» is, amelyet az istenségek (napjelképként? — inkább kulcs gyanánt) kezükben tartanak. Számos kopt sztélén és textil-emléken találjuk ezt keresztény alkalmazásban ; többször a krisztogrammal kombináltan is. 3 így vélekedik Alföldi professzor is, aki a Dölger-féle «Pisciculi»-ban megjelent s e tárgyról szóló értékes fejtegetéseit (In hoc signo victor eris) rendelkezésünkre bocsátotta. A professzor úr azután élőszóval motu proprio kifejtette fentebb vázolt véleményünket is, amely szerint a panegyristák előadásaiból nem szabad az aposztrofált véleményére túl sokat visszakövetkeztetni.
