Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Artner Edgár: Még egy-két szó Nagy Konstantin kereszténységéről
136 ARTNER EDGÁR sának megnyilvánulásai voltak és amelyekből már kortársai éppúgy megismerhették kereszténységét, miként mi is.1 Az igazsággal, a cáfolhatatlan tényekkel való legmerészebb tusakodás végül, amikor egyesek még Konstantinápoly alapításától is el szeretnék vitatni a keresztény jelleget. A források egybehangzóan arról tudósítanak, hogy Nagy Konstantinus a pogány hagyományokban bővelkedő régi Róma helyett új és keresztény Rómát akart építeni. És ezek a források mind abban az időben keletkeztek, amikor eleinte a még élő kortársak közellenőrzése alatt állottak, később pedig még ott éltek a fennálló emlékek : templomok, szobrok, feliratok stb. közepette. Az «Új Róma» dicsősége gyanánt tekintették a kortársak, hogy abban nem voltak bálványok és pogány templomok.1 2 A fórumon Konstantinus és Helena szobra állott a kereszt mellett,3 azonkívül több Jó Pásztor és Dániel-szobor díszítette a teret.4 A kolosszális császárszobor helioszi jellegét (hét sugár volt a fején) az magyarázza, hogy a császár azt a heliopolisi (Baalbek Koilésyriában) szoborból alakíttatta át. Viszont azonban mindenkép iparkodott keresztény jelleget kölcsönözni annak. E célból a Rómából hozott porfir-monolit alapzat alá számos ereklyét ásatott, a szobor kezében tartott rú^-t szentmisével kapcsolatos avatással keresztény jelképpé változtatta,5 végül pedig annak fejébe a 1 Természetesen ehhez szükséges, hogy valaki az illető kor irodalmi és régészeti emlékeiből ismerje az akkori kereszténység szellemét. Nemkülönben figyelembe kell venni azt a racionalista valláskutatók részéről előszeretettel mellőzött tényt, hogy a pogányságba a IV. század elejéig már számos keresztény elem szívódott fel. Nem vall részrehajlatlanságra, ha valaki mindezeket egyszerűen «újplatonikus» hatásokként tünteti fel. így pl. azt sem szabad megtenni, hogy kiragadunk egy-egy részt valamilyen nyilatkozatból s elhallgatjuk a lényegesebb szavakat. Márpedig ezt teszi Piganiol (és utána Ivánka), amikor a római Konstantinus-szobor feliratából csak ennyit közöl : «az igaz bátorság jelvényének» erejében győzte le ellenfeleit. Holott a teljes szöveg így kezdődött : «Hoc salutifero signo et vero fortitudinis indicio.. .», aminek világosan keresztényibb jellege van. 2 Julianus rövid uralkodásának leszámításával. — Sozomenos II. 3. (M. Gr. 67, 940.) — Chronicon paschale 277, 3. — Philostorgius II. 9. — Orosius VII. 28. — Zonaras XIII. 3. — Glycas IV. 462. — Sőt az V. századi újplatonista Zozimus is: II. 29. — Idézve e sorok írójának kéziratban levő munkájából : «Régiségtan és dogmatörténet», Bizánci és keleti művészet részében: c. Történelmi háttér 11. old. és főleg 13. old. 3. j. — Ugyanígy Nicephorus Call. : Eccl. Hist. VII. 48. (M. Gr. 145, 1325.) 3 Hesychius 39. — Orelli kiad., Paris, 1851. 4 Eus. : Vita Const. III. 49. (M. Gr. 20, 1109.) Még ha a IV. század végén készült volna is ez a munka, szobrok létezését nem lehetett sem költeni, sem letagadni. — L. egyébként Daniele I. : I documenti Constantiniani della «Vita Constantini» di Eusebio (Analecta Gregoriana, Roma 1930.) 5 így olvassuk a Chron. pasch, ad annum 328. (7%»?-ből így ’Av&ovaa lett. M. Gr. 92, 709.) — Ugyanitt annak a bizánci hagyománynak feljegyzését is találjuk, hogy Konstantinus a szobor alá rejtette volna a Rómából elhozott
