Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ibrányi Ferenc: A keresztény életeszmény erkölcsi tartalma
120 IBRÁNYI FERENC zodó cselekvés jó, a tőle eltérő pedig rossz. A norma általánosabb, vagy részlegesebb tartalmi mozzanat és kötelező erő kapcsolata. A normatív beállítás az erkölcstudomány számára megnyitotta annak a lehetőségét, hogy a külső és az erkölcsi szabadságban bensővé vált norma kapcsolatát és különbségeit, az egyetemes erkölcsi elvek és az emberi törvénnyel biztosított szabályok összefüggéseit, így a jog- és erkölcstudomány kapcsolatát kidolgozza, a normák tartalmi mozzanatának végső alapját kutassa, a törvények összefüggő rendszerét fölállítsa és az erkölcsi törvények kötelező erejét kihangsúlyozza. Kant erkölcstana kifejezetten a normatív erkölcstan vonalába esik. Etikájának központi gondolata a cselekvésnek szabályhoz, a kategorikus imperatívuszhoz való igazodása. A norma föltételhez nem kötött kötelező erejének gondolata, illetőleg ennek a norma tartalmi mozzanatát hibásan értelmező utilitarista és eudémonisztikus erkölcstannal szemben való tudományos kiemelése és egyoldalú gondja, továbbá a transzcendentális módszer apriorizmusának alkalmazása Kant erkölcstanát a formalizmus zsákutcájába vezette. Kant egyoldalúan elrajzolt formalisztikus etikája magának az ú. n. normatív etikának a felvilágosodás utilitarizmusa által amúgy is megrendült hitelét még jobban kétségessé tette. A Kant formalizmusával szakító erkölcstannak éppen a norma tartalmát, az «anyagi» elemet kellett kiindulópontul venni, de egyben el kellett kerülnie az empirista, illetőleg racionalista utilitarizmust és eudémonizmust is. Segítségül kínálkozott a Windelband által elkezdett, Rickert, Münsterberg által folytatott és kiépített értékelmélet, továbbá a Brentano és Husserl nevéhez fűződő fenomenológiai módszer. Az axiológiai alapokra fektetett erkölcstan, melynek legkiválóbb modern képviselői Max Scheler és Nicolai Hartmann, az értékek rendjének felállításával, az egyes értékvonatkozások, továbbá a cselekvő személy és objektív érték viszonyának tudományos vizsgálatával új területre vezette a formalizmusban megrekedt etikát, igen termékenynek ígérkező szempontokra mutatott rá, az ember erkölcsi világát új, előzőleg elhanyagolt és nem ismert oldalról mutatta be. Az axiológiai erkölcstan abból indul ki, hogy minden norma értéken alapul, abban gyökerezik. Érték nélkül nincs norma. Azonban az érték mivoltával az is együtt jár, hogy megvalósítása, mint ilyen, értékes. Ennek az értékességnek pedig hordozója az a központ, melyben a megvalósulás megtörténik, az emberi személy. A tárgyi érték a megvalósítás útján értékessé teszi a cselekvő személyt. Ez a gondolat vezet a személyi erkölcsi érték felismerésére és kidomborítására. Minden ember meg kell feleljen a saját egyéni éthoszának, ezt kell kitöltenie saját létével, mivoltával.1 A személyi éthosz nem dönti fel az általános értékeket, nem forgatja fel azok magassági rendjét sem, hanem annak széles, roppant 1 Nicolai Hartmann, Ethik,2 Berlin 1935, 479.
