Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Iványi János: Izrael, az Isten választott népe
IZRAEL, AZ ISTEN «VÁLASZTOTT NÉPE* 117 Mindebből kitűnik, hogy a kiválasztás ténye sem Izrael érdemein nem alapult, sem elsősorban kiváltságokat nem jelentett számára, hanem az üdvösség egyetemes rendjében az Istentől kapott szent küldetést súlyos feladatok megoldására. A helyesen értelmezett kiválasztottságtudat Cramer szerint1 hármas kötelességet rótt Izraelre. Kötelességet a kiválasztó Istennel szemben. Kötelességet a magasabb rendeltetésre szólított nép minden egyes tagjával szemben. Kötelességet a világ nemzeteivel szemben. Hiszen ezeknek a nemzeteknek üdvrendbe való bekapcsolását is célozta az első két kötelezettség kiszabása és vállalása. Cramer szavait a fentiek alapján azzal kell kiegészítenünk, hogy a kötelesség Istennel szemben nemcsak az egyedül igaz Isten hűséges szolgálatát, az el nem torzított tiszta isteneszme ápolását és közvetítését jelentette a többi népekhez, hanem különleges küldetést is. Küldetést, mint amilyen volt az ószövetség papjaié, teokratikus királyaié és prófétáié. Vagyis az Isten által az emberiség megmentésére rendelt berít (= szövetség ? üdvrend ?)-nek2 hordozása és a kifejlesztésén való közreműködés mind a maga, mind pedig az emberiség javára. Egy szóval a messiási kor útegyengetése Izrael legelsőbbrendű feladatai közé tartozott. Ám a felsorolt hármas kötelezettségnek és a sajátos hivatásnak Izrael igazán és eredményesen csak úgy tudott megfelelni, ha új üdvrendi elhelyezkedéséhez mért magasabb rendű életstílust is folytat. Jahve, a szent (kadőS) egészen más, mint a világ. A tőle függő és az általa kormányzott világban azonban ennek az egészen másnak akarata, helyesebben az ő akarati elhatározásainak tárgyiasult törvényei, a mispátlm érvényesülnek. A kiválasztás által Jahve szentségének körébe került Izrael is. 'Am kadós-sá, szent néppé lett. Magasabb életsíkba, Isten közelébe emelkedett. A szent Isten szent papjává, prófétájává és a teokrátikus királyhoz hasonlóan Jahve szolgájává ('ebed jahwe) lett. A többi nemzettel ellentétben neki is egészen másnak kellett lennie. Akarati elhatározásaiban, életútjának berendezésében alkalmazkodnia, hasonulnia kellett azokhoz a szabályokhoz, amelyek mint a szent Isten szent akaratának tárgyiasodott formái, mint miSpátlm3 váltak a kinyilatkoztatás által előtte ismeretessé. Ezt a követelményt a legvilágosabban és a legnyomatékosabban a Leviticus ú. n. szentségi törvénye így formulázza : «Szentek (kedoslm) 1 Vő. Cramer : i. m. 64. sk. 1. 8 Ex 24, 8. 8 Ex. 21, 1 skk ; Dt. 16, 19 ; 27, 19 ; Sám. I. 8, 3 ; Am. 5, 7 ; íz. 1, 17 ; Mik. 6, 8 ; Jer. 5, 1 ; 30, 11 ; Ez. 18, 5 ; 19, 21. skk.
