Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Iványi János: Izrael, az Isten választott népe
112 IVÁNY1 JÁNOS A papszentelés szertartása — igaz — gazdagabb, mint a Sinai- szertartás. A beöltöztetés, az áldozatbemutatásba való különleges bevezetés (mille’ jad) és az olajjal való megkenés hiányzik ez utóbbiból. De kérdés — mondja Hoepers — melyik volt a szertartás eredeti alakja. Nem lehetséges-e, hogy a papszentelés magábazárja a Sinai-szövetségi szertartást és ennek tulajdonképen csak egy bővített formája? Schoetz ennek a véleménynek a híve.1 E feltevés szerint tehát Mózes a Sinai-hegynél a nemzetek papjává avatta a választott népet. Izrael papi mivoltának kihangsúlyozásában az egész ószövetségi szentírásban Ex 19, 5—6 egyedül áll, bár Dátán és Ábirám esetéből is kiviláglik az a közmeggyőződés, hogy az egész nép szen/nek és papnak tartja magát.1 2 (Nu 16, 1 skk.) Ex 19, 5 : Ha készségesen hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet (semartem berüi), akkor tulajdonommá (szegúttá) lesztek az összes nemzetek közül, mert az enyém az egész föld. (6. V. : ) Papok királysága (mamieket koharíim) lesztek ugyanis számomra és szent nemzet (wegôj kadós). Nyilvánvaló, hogy ez az oktatás két részből tevődik össze. Az első rész (5. v.) feltételhez fűzött kiváltságot ígér Izraelnek : Jahve tulajdonnépévé lesz, tehát Istennek különös oltalma alatt fog állni, ha készséges szívvel tartja meg azokat a rendelkezéseket, melyeket Jahve a népnek adott, vagy a néppel kötött berítben (=szövetségben) reája kiszabott. A második rész (6. v.) az Istennek amaz abszolút, feltételhez nem kötött, a népet tehát mindenképen és minden körülmények között kötelező intézkedését tartalmazza, hogy Izrael Jahve papjaként töltse be hivatását. Ez a küldetés nem függ a nép hozzájárulásától. Fennmaradása nem függ attól sem, hogy Izrael méltóképen teljesíti-e egyedülálló feladatát. E feladat, mint alant látni fogjuk, magasabbrendű életstílust is követel. Ennek az életstílusnak a megtagadása azonban nem vonja maga után a küldetéstől való megszabadulást, hanem egyes-egyedül a kiváltságok (sértetlenség stb.) elvesztését eredményezi. Az ószövetségi történet bőségesen igazolja ezt a megállapítást. Izrael méltatlannak mutatkozott magas küldetésére. Ezért Jahve nemcsak megfenyegette prófétái által, hanem ideig-óráig el is taszította magától,3 azaz a kiváltságokat megvonta tőle. Hivatása azonban megmaradt 1 I. m. 87. 1. 2 íz. 61, 5 sk., ugyancsak a nemzetek papjának mondja Izraelt. Itt azonban csupán csak az Ex 19, 5 sk.-ben megrögzített régi hitnek az eschato- logikus időkbe való kivetítéséről van szó. (V. ö. íz. 23, 18 ; Agg. 2, 7. sk.) 3 «Nem az én népem». Vö. Oz. 1, 9.
