Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Marczell Mihály: Nem és erkölcs
NEM ÉS ERKÖLCS 101 — Ennek a fejlődésnek a fokozatai anatómiai és élettani vizsgálatokban is kimutathatóak, és nyilvánvalóan annak a teremtői gondolatnak valósulásai, amely szerint az érett élet legyen a jövő élet kialakítója. De ezzel a fejlődő élettani törvények hatása alatt végbemenő, alakuló bontakozással együttesen, sőt velük szoros kapcsolatot tartva fejlődik az emberi értelem és akarat is. Ez pedig épp az életcselekedetek erkölcsi értékét tekintve jelentős. Mert ha meg is engedhető bizonyos korban és bizonyos területen a szexus durva és szinte az értelem és akarat szerepe nélküli kilengése, ebből a körülményből mégsem igazolható a tétel egyetemes értelme. A kisgyermek sokszor tesz olyat, ami nem állhat meg az erkölcsi megbírálás ítélőszéke előtt, de ez az eset a fejletlen értelem és gyarló akarat rovására írandó. «Nescitis, quid facitis !» Nem szabad tehát összezavarni a fejletlen korban fellépő cselekedeteket azokkal a tettekkel, amelyek már a kiforrott élet felelősség- teljes idejére esnek. Tagadhatatlan, hogy vannak a fejlődés kezdetlegesebb korában az erogén zónák reflex hatásai nyomán kirobbanó, az erkölcs normatív kereteitől független cselekmények, de ugyancsak tudomásul kell venni, hogy az értelem -és akarat kifejlődésével döntő érvényt kap a szellemi erők működése. Ha pedig magukat a nemi élet jelenségeit (gondolat, nézés, érzéskeresés, tett stb.) vizsgáljuk, akkor is fel kell ismernünk azt, hogy ezekben nem egyszerű szexuális kényszer, hanem az ingerfelvétel után felfokozás vagy ellenállás is fellelhető. Az embert indítja az érosz, de szabályozza az étosz. Vagy akiben nem fejlődik ilyen magasra a lelkiség, annak életében is szerepe, korlátozó vagy felfokozó szerepe van a körülményeknek, a mások életének vagy esetleges hedonisztikus életfelfogásának. — Nem lehet kiemelkedni abból a nagy összeáramlásból, amelyben az ösztön és az ész, a durva testiség és a szellemiség harcát vívja. Az ember ezen a ponton is — mint mindenütt — a küzdő képét mutatja. Az ösztönös erők felszínre törnek, érvényt keresnek, de az értelem és az akarat az érvény helyes korlátját kutatja. Gátat emel, vagy medret váj ; de a passzív elzárkózottság idegen előtte. Ez pedig nem más, mint az életcselekvéseknek abba az életmederbe hömpölyge- tése, amelyben az eleven sodrot nem az érosz, hanem az étosz diktálja. A tettek után való tudat- és érzésvilág is arra a gondolatra szorít, hogy a tett születésében erős a felelősség. A győzelmes erőfeszítés elismerést, az elbukó ellanyhulás bűntudatot1 és bűnvallomást ébreszt. Ha a lélek nem érezné azt, hogy a tettekért felel, akkor nem szólalna meg a «morsus conscientiae». — Nem elég erre az a felelet, amely szerint ez belénknevelt kényszerképzet... Az élet azt mutatja, hogy még ennek a tételnek kérdésében is égetve jelentkezik és a felelősség tudatával jóvátételt követel — a lélek. 1 A freudisták ezt tagadják, és állítóit támadják.
