Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Ivánka Endre: Hugo de Balma
60 IVÁNKA ENDRE a későbbi középkor különösen az aszcétikus és misztikus műveket annak a nagy teológusnak volt hajlandó tulajdonítani, aki a scholasztikusok közül legközelebb áll a misztikusokhoz. Onnan van az, hogy a «Tractatus de triplici via» ma is Szent Bonaventura művei között található, bár természetesen az újabb kritikus kiadásokban, mint például a Quaracchi- kiadásban, a pseudepigraphák között. Hugo de Balma könyvének jelentősége azonban nem egyedül abban van, hogy — Gerson munkásságán keresztül — a XV. század szellemi életére gyakorolt erős hatást ; és nem csak abban — ami magában véve már fontosabb és általánosabb érdekű tény —, hogy benne találjuk meg először a misztikának azóta hagyományossá vált hármas beosztását (via purgativa, illuminativa, unitivá) rendszeresen kifejtve, és hogy ez a könyv ad először részletes utasításokat és kidolgozott példákat az elmélkedésre, amilyeneket az aszcétikus könyvek csak a XV. század óta szoktak tartalmazni, míg végre a XVI. században Szent Ignatius írja meg az elmélkedés klasszikus kézikönyvét, az «Exer- citia»-kat. A legfontosabb az, hogy ebben a könyvben itt-ott már olyan hangok szólalnak meg, amelyek a misztika «doctor»-ának, Keresztes Szent Jánosnak tanítására emlékeztetnek. Hugo de Balma és Keresztes Szent János. Ezek a hasonlóságok nem véletlen találkozások. Akármennyire igaz az, hogy Keresztes Szent János tanítása saját kegyelmi élményein, saját misztikus tapasztalásán alapszik, különösen ami a «sötét éjtszaká- ban» való megtisztulást illeti — a misztika teológiai értelmezése, fogalmi meghatározása és a lelki életben neki tulajdonított hely tekintetében mégis függ az elődjeitől, a korában és hazájában ismert misztikus íróktól. Rámutattak arra a hatásra, melyet a német misztikusok gyakoroltak — éppen Keresztes Szent János idejében és környezetében — a spanyol félszigeten.1 Ruysbroeck, Harphius (= Henricus Herp v. Herph ferences szerzetes f 1478) és Tauler neveit említik, az újabbak között Nicolaus van Esch-ét és Petrus Canisius-ét. A kölni karthauziak kezdeményezésének köszönhető különben ezeknek a műveknek a terjesztése. Harphius németül megírt művét latinra fordította és «Directorium aureum contemplativorum» címmel nyomtatásban adta ki 1513 Petrus Blomevenna kölni karthauzi szerzetes. Ruysbroeck műveit latin fordításban adta ki 1552-ben Laurentius Surius, szintén kölni karthauzi szerzetes, aki már 1548-ban fordította latinra és nyomtatásban kiadta Tauler Sermones-eit, egyes újabb keletű misztikus művekkel együtt, melyek azóta szintén Tauler nevével szoktak szerepelni. (Ez a könyv különös elterjedettség1 Dom J. Huijben O. S. B. Tauler prédikációi francia fordításának ismertetésében. Etudes Carmélitaines 17 (1932) 1, 229—234.
