Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Bendefy László: Az ázsiai magyarok megtérése. (Folyt.)
374 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN szoros és előnyös kapcsolatot a rendre. A XV. századi reformról, amely új lendületet adott a rendnek, igen bőven szól a szerző. Értékes adatokkal mutatja be, hogy Leonardus Brixenthal irányítása mellett mely konventek fogadták el a reformot. Ezek száma, továbbá az a körülmény, hogy 1474-től kerek fél századig a provinciálisok is mind obszervánsok voltak, mutatják, hogy a reform mély gyökeret vert a hazai domonkosok között. A negyedik fejezetben részletesen, de nem feleslegesen, beszámol a rend szervezetéről, amihez igen szép magyar illusztráló anyagot szolgáltat, majd sorraveszi a XV—XVI. századi férfikolostorokat, a keleti missziókban szolgálók szervezetét (Congregatio peregrinantium) és a női kolostorokat. Munkájának legértékesebb, a könyvnek több mint a felét kitevő ötödik fejezetében tárgyal a domonkosrend stúdiumáról általában (a skolasztikus irányok bemutatásánál alapos tájékozottsággal, de a magyar viszonyok megértéséhez nézetünk szerint itt mégis szükségtelen részletességgel), majd a budai studium generáléról, amelyet 1477-ben már universitas néven emlegetnek a források s amelyet a rendi káptalan 1507-ben a bolognai egyetem mintájára erősített meg. Sok érdekes új adatot hallunk ennek a főiskolának három XV. századi kiváló tanáráról : Nicolaus de Mirabilibusról, akiről a szerző erősen valószínűsíti, hogy magyar volt, továbbá Petrus Nigriről és Jakob v. Liliensteinről, akik mind korjellemző műveket is írtak. Sorraveszi ezután a többi magyar domonkos főiskolákat. Ebbe a fejezetbe tartozik a külföldi egyetemeket járt domonkosok kérdése is. Igen érdekes és gondolkodásra késztet, hogy Németországba kevesen mentek, Franciaországba pedig az átvizsgált 75 év alatt mindössze öt került. Hasonlíthatatlanul nagyobb számban mentek viszont olasz egyetemekre (főkép Bolognába és Perugiába). Felveti a szerző a problémát, hogy mit hoztak ezek a külföldet járt domonkosok magukkal és mit vittek ki (természetesen inkább keletre, a missziókba, mint nyugatra), de előmunkálatok híján a probléma felvetésénél alig jut tovább. Végül beszél a magyarországi domonkos könyvkultúráról. Kár, hogy Horváth János idevonatkozó megállapításaira csak utal, pedig kiváló tudósunk eredményeit bátran közölhette volna, hiszen mások kutatásaival is megteszi ezt. Nem ártott volna Horváth remekbekészült, de a köztudatban sajnos még mindig nem eléggé elterjedt tanait új olvasótáborral megismertetni. A következő fejezetekben hallunk azután még a domonkosok paszto- rációs tevékenységéről, domonkosrendi püspökökről, domonkos inkvizícióról, továbbá a domonkosrend és a magyarországi reformáció viszonyáról. A befejező rész, mint szomorú finálét, elénk tárja a rend pusztulását a mohácsi vészt követő fél évszázadban. Kétségtelen, hogy Harsányi kitűnő műve után, amelynek értékét a névmutató és a francia kivonat is emeli, még mindig nincs kimerítve a domonkosrend középkori története, hiszen maga a szerző mutat rá érdekesebbnél érdekesebb sürgető problémákra, amelyek ma részletkutatások nélkül még nem oldhatók meg és egy ember életerejét és idejét meg is haladják. A problé-
