Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)

Bendefy László: Az ázsiai magyarok megtérése. (Folyt.)

mozgatják meg a szellemi élet nyugodt vizét és nemcsak felkavarják fenekestül, hanem felszabadítják a benne rejlő erőket és lappangó életmagvakat is. Ez a magyarázata annak, hogy újabb és újabb elgondolások, elméleti rendszerek, sőt új tudományok keletkeznek. így jött létre a karakterológia is, melynek a magyar szakirodalomban nincs még ugyan nagy visszhangja, mégis az érdeklődés mindinkább feléje fordul.

Ennek az új tudománynak főbb irányait akarja összefoglalni tudós, szerzőnk, hogy azután összehasonlítsa a szenttamási etikával.

Mint már Schütz professzor is megállapította a karakterológia magyar irodalmának úttörő művében (Charakterologia és aristotelesi metafizika. Budapest, 1927), nagyon nehéz összefoglaló képet nyújtani erről az új tudományról. Szerzőnk nem a Schütz-féle beosztást követi, hanem a maga meglátása szerint tartalmi értékek mérlegével próbálja összeállítani a karakterológia főbb irányait. Első helyre teszi a negatív irányt, mely Kretschmert követve nem akar tudomást szerezni szellemről és objektív értékekről. Utána felsorakoztatja a pszychoanalitikus iskolák karakterológiáját, majd Klages iskoláját, mely már helyet enged a szellemnek, de nagyon siralmas szerepet szán annak, mert mint a lélek és az élet nagy ellenségét jellemzi. Ezt követi Max Scheler karakterológiája, mely pantheista dualizmusban rajzolja meg az emberképet. Sprangemél kezd a szellem joga pozitive is érvényesülni, aki után Allers és Seifert karakterologiái már a szenttamási etika elméletéhez közelednek.

Ezeknél a modern karakterológiai elméleteknél szerzőnk nagy fel- készültséggel összeszedegeti mindazokat a jellemalakító erőket, melyekből az ember jellemét megrajzolják. Majd áttér Szent Tamás elméletére és részletesen ismerteti a nagy skolasztikusnak tanításából azokat a tételeket, melyekből az ember és az etikai érték, továbbá az értékmegvalósítás lélektana és az. egyéni jellem felépítése világossá válik előttünk.

Művének befejezőjéül egészen röviden összeveti Szent Tamás tanítását a modern karakterológia főbb ágaival és megállapítja, hogy a modern új tudomány nem rontja le a régi skolasztikus tant, ellenkezőleg a középkori bölcselő újra megmutatta, hogy tanítását nem homályosítja el az idő, elméletében a legmodernebb kérdések helyet foglalhatnak és több világosságot nyerhetnek, mint a modern tudományok pozitivista megvilágításában.

E kis tanulmány tudományos értékét akkor tudjuk csak helyesen mérlegelni, ha tekintetbe vesszük a nehézséget, mellyel szerzőnknek meg kellett birkóznia. Az új tudományról, a karakterológiáról összefogó képet nyújtani ma még igen nehéz, szinte lehetetlen. A régi, szenttamási elmélet e kérdésben kifejezett tételeket nem állított fel, tehát ha a szenttamási bölcselet karakterológiájáról akarunk szólni, ismerni kell annak egész szellemét, minden részletkérdését s ugyancsak egész szintézisét. Szerző mindkét téren jól indult meg kutatásai terén. Mikor azonban szenttamási bölcseletről beszél, és annak tanítását akarja összefoglalni, szívesebben használ egészen modern kifejezéseket, mely tomista fülekben idegenül hangzanak. Sokszor a kifejezések mögé modern fogalom is csúszik, ami aztán az összehasonlítás mérlegének megIRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 36T