Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Bendefy László: Az ázsiai magyarok megtérése. (Folyt.)
KERESZTÉNY ARCHAEOLOGIA ÉS EGYHÁZMŰVÉSZET 363 Icát ; ebből már 2 füzet jelent meg ; együtt egy kb. 800 lapos kötetet 120 képtáblával tesz ki ez a két füzet. A teljes mű majd nélkülözhetetlen segédeszköze lesz minden erről a tárgykörről szóló kutatásnak és méltó módon sorakozik a pápai keresztény archaeologiai intézet impozáns sorozatai közé. Van der Meer «Majestas Domini. Théophanies de l’Apocalypse dans l’art chrétien. Étude sur les origines d’une iconographie spéciale du Christ» című művében (a «Studi di Antichità cristiana publicati per cura dei Pontificio Istituto di Archeológia cristiana» sorozatban ; Città dei Vaticano 1938) beható tanulmány tárgyává teszi az Úr megjelenésének ikonográfiáját, a IV. századbeli idillikus bárányszimbolumoktól a spanyolországi Beatus- kéziratok drámai festészetéig. Három főcsoportot (a «Bárányt», az «Ember Fiát» és a «Névtelen-t» és azonkívül mellékes típusokat (a két lovast, az íjászt, az Asszony Fiát) különböztet meg, az olasz és a spanyol képanyag alapján, addig az időpontig (XIII. század), amikor egy új, normann-angol eredetű ikonográfiái típus kiszorítja az őskeresztény témákat és ábrázolásokat. A rendkívül gazdag anyagnak egybegyűjtése és csoportosítása nagy teljesítmény, és értékes előmunkálat a kérdés részletesebb feldolgozására és a Témának a középkorra és az újkorra való kiterjesztésére, még akkor is, ha esetleg egyes elhamarkodott általánosításokkal nem érthetünk egyet. A pápai kér. arch, intézetnek azt a tervét, hogy a pápák teljes ikonográfiáját kiadja, Cecchelli professzor egy kötettel készíti elő, mely Szent Péter ikonográfiájáról szól (San Pietro = Iconografia dei Papi. I. Roma, Istituto grafico Tiberino 1937. 4° 76 1., 12 Tábla, 75 Lit.). Egyes ikonográfiái típusok vizsgálásával legalább egy olyan képtípusig igyekszik eljutni, mely a «sub- apostolikus» korszaknak egy képére, vagy legalább egy leírására lenne visszavezethető. Az első rész (kitűnő bibliográfiával a 27—28. lapokon) az ismert anyag bemutatása után ahhoz az eredményhez jut, hogy a hagyományban egy meglehetősen egyöntetű típust meg lehet állapítani, melyet az apostolok korát követő generációig vissza lehet követni. Ennek a hagyománynak a legrégibb képviselői az Aurelius-ok hypogaeum-ának festménye (III. század eleje vagy II. század vége) és a Szent Péter bazilikában lévő bronzszobor, melyet a szerző (archaeologiai érvelésekkel alátámasztva a hagyományt, mely ezt a szobrot ősréginek tart) a késői római művészetnek tulajdonít. A szerző szokott tudományosságával és világosságával megírt, gyönyörűen kiállított monográfia, az erre a kérdésre vonatkozó irodalomban legelső helyet foglal el. Az örök város archaeologiai szempontból legérdekesebb templomainak egyike a régi «Sancta Maria Antiqua» nevű szentély a Forum Romanum-on — egyrészt azért, mert azok közé a kevés művészeti emlékek közé tartozik, melyek a római egyház gondolatvilágáról (dogmájáról, liturgiájáról, hagio- grafiájáról, ikonográfiájáról) tanúskodnak a középkor legkevésbbé ismert századaiban (VII—IX. század) — másrészt azért, mert a kultúráknak egymásutánját tíz századon keresztül érzékelteti a nézővel. Az ókori műveltség, az Egyháztörténet, a művészettörténet, az archaeologia, a liturgia, a byzan-
