Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Bendefy László: Az ázsiai magyarok megtérése. (Folyt.)
A IV. NEMZETKÖZI KERESZTÉNY ARCHAEOLOGIAI KONGRESSZUS 359 országról Junyent beszéltek, mind a kettő az Archaeologiai Intézet volt tanítványa. Guyer, a keleti építészet ismert szakértője, és De Angelis d’Ossat a kupolás, illetve köralakú vagy sokszögű épületek történetével külön előadásokban foglalkoztak, azzal az épülettípussal, mely Rómában már az első Kr. utáni században ismeretes (Pantheon), és később úgy a keleten (H. Sophia Bizáncban és Szaionikiben), mint a nyugaton (Ravennán, Milánóban és Aachenben) oly nagy szerepet játszott. Ezzel kapcsolatosan a lombardiai műemlékek főfelügyelője, Chierici, azokról a kutatásokról számolt be, melyeket az olasz állam hatalmas költségek árán (a költségek már 11 millió lírát értek el) a milánói San Lorenzo-templom körül folytat. Milánó a IV. század végéig a nyugati római birodalom egyik fővárosa volt, és mint ilyen, nagy művészeti és építészeti fellendülésben részesülhetett. Mégis ebből a korból csak egyetlen épület maradt ránk ; a San Lorenzo-templom, melyről régebben azt hitték, hogy eredetileg egy római nyilvános épület ((fürdő) lehetett, melyet csak utólag alakítottak át keresztény templommá. A kutatások azt bizonyították, hogy az épület kezdettől fogva keresztény templom volt és már ezzel a rendeltetéssel épült — ez az egyaránt fontos, mint váratlan eredmény sok hagyományos előítéletet ront le a konstantinuskorabeli keresztény építészetet illetőleg. Talán még fontosabb a keresztény ikonográfia története : Hol, hogyan és mikor alakult ki a keresztény templom dekorációja? A tárgy három referensre volt elosztva : De Bruyne, a keresztény ikonográfia tanára a pápai keresztény archaeologiai intézetben, a római bazilikákról beszélt, P. de Ierphanion S. J., az archaeologia tanára a pápai keleti intézeten a keletről, és Cecchelli, a római egyetemen Marucchi utóda, mint a kér. archaeologia tanára, Olaszországról. Konstantinus békéje természetesen új korszakot nyitott meg a keresztény templomok dekorációja történetében úgy a festészet, mint a mozaik terén. De már az ezt megelőző évtizedekben észlelhető egy új irányzat, egy új mozgalom, mely mintegy előre vázolja a IV. század művészeti fejlődését. A Domitilla-katakombákban például a Via Ardeatiná-n már az apostolok körében trónoló Megváltó látható, ugyanaz a téma tehát, melyet az V. század elején S. Pudenziana fenséges kompozíciójú mozaikja ábrázol. Ez már nem a régi coemeteriumok díszítése. A művészet itt már a dogmatikus oktatást tűzi ki céljául és a katakombák művészete már a bazilikák művészetévé alakul át, melyben minden díszítő elem egységes kompozícióban Krisztus dicsőítésére szolgál — mint az apostolok, az evangélisták szimbólumai, a mártírok a triumfalis koszorúkkal — vagy az Ó- és az Újszövetség ellentétjét szimbolikusan ábrázolja (mint például Bethlehem és Jerusalem a bárányokkal, vagy a Santa Sabina-i — és valószínűleg a Santa Pudenziana-i — matrónák). Csak a VI. és VII. század folyamán kezd az ikonografikus programm fellazulni, és az Üdvözítő dicsőítése mellé bizonyos önállósággal a mártírok alakjai lépnek, amint ezt a római S. Cosma e Damiano-templom is mutatja.
