Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Gruber Mihály: A keresztény világkép a bécsi romantikában
326 GRUBER MIHÁLY Az embernek szükségképen két egymást feltételező dolgot kell folytonosan kívánnia Müller szerint. Először az igazi, a szó igaz értelmében egyedül üdvözítő Krisztusban való hitnek a törvények törvényének épségbentartását, amely minden állami és minden magánboldogságnak az alapja ; másodszor kívánnia kell saját szabadságát, saját erőteljes és szeretetteljes közreműködését a hit fenntartásában. A keresztény eszmének éppen az a nagyszerűsége, egységessége és tökéletessége, hogy együtt nő az emberiséggel és egyformán illik a leggazdagabb és legszegényebb államra és személyre.1 Amint a személyiség és közösség helyes viszonyának felismerése csak úgy volt lehetséges, hogy felismertük az ember helyes viszonyát Istenhez,2 úgy ez a vallási megismerés adja az állam keletkezésének, céljának, rendeltetésének helyes értelmezését is. A csomó megoldása Müller szerint az, hogy az ember a vallás segítségével az ő helyzetét Isten rendelésének tekinti. «Amíg az ember egy dologért, vagy a dolgok hasznáért él, maga is csak dolog, vagy rabszolga, a szó teljes értelmében, mihelyt azonban a fáradságos munkát, mely neki jutott, az Isten országa kedvéért megszerette, abban a pillanatban személyiség és szabad. Ez az a szellem, amelyben a régi századok szolgáltak és dolgoztak.3 A keresztény állam a szimbolikus és ezért a históriailag megszentelt, míg a puszta természetállam és a mesterkélt észállam csak dinamikus vagy abszolút is.4 A kornak éppen az a nagy baja, hogy a keresztény vallás politikai vonatkozásai elfelejtődtek és hogy a kortársak készségesen hallgattak azokra, akik el akarják velük hitetni, hogy a vallásnak semmi köze az úgynevezett világi ügyekhez. Az emberek Krisztusnak csak magánkarakterét ismerték meg, nem pedig a politikait s így támad a személyesen keresztény és politikailag pogány vallás közti ellentét. Pedig csak annak fog közvetlenül helyesen elrendeződni a magán-, a nemzeti, a nemzetközi élet és az egész világtörténelem, aki megértette Krisztus nagy eszméjét. A különböző eszméknek egy központi eszmében kell találkozniok. A középpont Krisztus. Krisztus a világ leikéért halt meg, mert ez az ő lelkében már megvolt. Ő utána már valódi államok keletkeznek, az emberek első igazi egyesülése az örökkévalóság számára. Az emberi lélek nem talál addig nyugalmat, mig a vallást nemcsak a magánéletben látta meg, de ott látja világhódító fenségében (in ihrer weltherrlichen Majestät), a föld népei között és a történelem egész birodalmában.® 1 Müller: Elemente der Staatskunst. XXXVI. előadás, Herdflamme 2. 222. 1. * Müller: Von der Notwendigkeit etc. id. kiad. 209. lap. 3 Müller: Von der Notwendigkeit stb. id. kiad. 280. és kk. 11. 4 Schlegel: Philosophie des Lebens. 384. lap. 5 Müller: Elemente der Staatskunst XXXIV., Herdflamme 2.186. és k. 1.
