Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Ivánka Endre: Konstantin császár kereszténysége újabb megvilágításban
tekintjük (Vettius Rufinusnak, a pontifex Solis-nak kinevezését, a Soli invicto feliratokat, a konstantinápolyi Helios-szobrot stb.), akkor azt látjuk, hogy mindenütt a Napisten kultuszáról van szó. És ha feltűnőnek tartjuk azt a tényt, hogy Konstantin udvarán még az utolsó éveiben is pogány neoplatonikus filozófusok játszottak nagy szerepet — So- patros, Nikagoras, hogy csak egy-két nevet említsünk —, akkor megint arra kell gondolnunk, hogy a neoplatonizmus nem más, mint a késői ókor solaris monotheizmusának filozófiai kifejezése. Konstantin a vízió hatása alatt nem vált még kereszténnyé — ez csak később következett be, amikor halálos ágyán végre a keresztség szentségét felvette —, hanem a kereszténységet abba az átfilozofált solaris mono- theizmusba igyekezett beleépíteni, melynek ő már azelőtt is híve volt. Semmi nem jellemzi jobban Konstantin császár vallási magatartását, mint azok az érmek, melyeken egy és ugyanazon időben Krisztus monogrammja és a Soli invicto comiti felirat látható. A következőkben ennek a különleges, tipikusan konstantinusi szintézisnek egy hasonló, eddig fel nem ismert példájára óhajtunk rámutatni. Ismeretes, hogy Konstantin császár Bizáncban, az új Konstantin- városban, Konstantinápolyban három templomot alapított (lehetséges, hogy az egyiknek a felszentelése csak utódjának, Konstantiusnak az uralkodása alatt történt, vagy pedig már egy átépítésről lehet szó, melyet újra szenteltek fel Konstantius alatt.) A három templom neve : 'Ayía Avva/xiç, áyía Eocpía, áyía Eígyvr]. Az első templom már néhány századdal később tűnt el, a második, az ismert Hagia Sophia, Konstantinápoly főtemploma lett, a harmadik még ma is fennáll, mint lapi- dárium : a törökök az 532-ben átépített templomot hosszú ideig raktárnak használták. Régebben nem vették észre (amihez a templomoknak oly különböző sorsa is járulhatott), hogy itt egy szorosan összefüggő triasról van szó : A szent hatalom, a szent bölcsesség, a szent béke. Még Seeck is (Geschichte des Untergangs der antiken Welt» III. 424) úgy magyarázza a «Hagia Eirene» nevét, hogy a templom a Konstantin császár által helyreállított békének örömére kapta volna ezt a nevet. Ezzel a áyía EÎQrjvri elnevezés ki lenne szakítva azokból az összefüggésekből, melyekbe a áyía Eocpía nevet szokták állítani és melyekre a áyía Avva/uç név is utal. Csak Piganiol (a fent idézett könyvben 162.1.) mutatott rá az összefüggésre, melynek e között a három fogalom között fenn kell állnia és megsejtette, hogy ennek a fogalmi triasnak abból a filozofikus, közelebbről meghatározva neoplatonikus gondolatkörből kell származnia, mely Konstantin császár vallási koncepciójában a hiteles kereszténységgel oly különös szinthézisbe lépett. Ha ezt a fogalmi triast a neoplatonikus szellemi hagyományban ki tudjuk mutatni (ami Piganiol-nak nem sikerült), akkor ez a névadás megint egy újabb és nagyon jellemző bizonyítéka annak a lebegésnek kereszténység és átKONSTANTIN CSÁSZÁR KERESZTÉNYSÉGE ÚJABB MEGVILÁGÍTÁSBAN 317
