Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Zimándi Pius: Pázmány Péter a társadalmi kérdésről
278 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN dátum, így a közös érdekű jogviszonyokat a két tényező vagy egyoldalú intézkedésekkel vagy pedig bizalmas kétoldalú megállapodásokkal szabályozta. Ezeknek a szabályoknak egyrésze tehát nem közismert, pedig szükséges, hogy ezek szelleme necsak az intéző köröket, hanem az egész országot áthassa. Ezt a nagyfontosságú munkát végzi tudományos síkon a szerző. A vallásváltoztatás szabályait rendszerező kötetet a kritika széles körökben méltatta. Bár a munka a kérdést államjogi szempontból vizsgálja, biztos útbaigazítást ad a tárgyalt kérdésben a kánonjog szempontjából is, aminek — különösen napjainkban — nagy jelentősége van. A kötet nem puszta összefoglalása a vallásváltoztatásra vonatkozó jogszabályoknak, hanem elméleti alapvetést is ad, emellett számbaveszi és értékeli a tárgyra vonatkozó eddigi véleményeket. Erre talán a szerző a legilletékesebb, hiszen ő az idevágó régi jogszabályok értelmezője, az újaknak pedig a jogforrása. A második tanulmány — a párbér és az egyházi adózásra vonatkozó jogszabályok összefoglalása — szintén csökkenteni fogja a vitás esetek számát. Emlékezetes még a századvégi vita a párbér jogalapjáról, amely a kor legnevesebb tudósainak (Timon, Kováts, Raffay, Kollányi, Várady stb.) hozzászólása után sem jutott nyugvópontra. Ehhez hasonló vita fenyegetett az egyházi adózás kötelezővé tétele után s ez annál veszedelmesebbnek Ígérkezett, mert a két szolgáltatás összekeverésének veszélye jelentkezett. A helyesen irányított joggyakorlat azonban minden bajnak elejét vette. Az itt alkalmazott jogszabályok ismertetésénél a szerző nem kerüli meg a vitás pontokat (ilyen pl. a «canonica visitatio» kötelező ereje, a «communitas» fogalma) és állásfoglalása méltán szolgálhat irányadónak ezekben a kérdésekben. Közjogi szempontból a harmadik tanulmány a legjelentősebb, amely az Egyház és a magyar közigazgatás mai kapcsolatait tárgyalja. A már ismert jogszabályok újszerű csoportosítása, továbbá a Szentszékkel a háború után kötött megállapodás (intesa semplice) ismertetése egyaránt méltóvá teszik a tanulmányt a legszélesebb körök érdeklődésére. Az államot megillető jogosítványok osztályozása (a jogosítványok egyik részét a szerző a magyar állam legfőbb felügyeleti jogából, a többit a királyi főkegyúri jogból származtatja) talán nem fogja kielégíteni mindegyik közjogászunkat, bár e jogosítványok jogalapjának ilyetén meghatározása — amellett, hogy megfelel a kánonjogi felfogásnak — nem kisebbíti a magyar állam jogállományát. Az olvasó persze bővebb ismertetésre lenne kiváncsi (a tanulmányt a közigazgatási továbbképző tanfolyam igényeihez mérte a szerző), de reméljük : rövidesen módját fogja ejteni annak, hogy ezek a jogszabályok hasonló tudományos rendszerbe foglalva a maguk teljességében is közreadassanak. Kontor Lajos. Waygand József: Pápák a hithirdetés szolgálatában XVI. Gergelytől XI. Piusig. Budapest, 1938. Az Unio Cleri kiadása. A felvilágosultság és a francia forradalom eszméi aláásták az egyházi tekintélyt, meglazították a hitéletet, gúny tárgyává tették a hitterjesztés eszményét és kiélezték a harcot az Egyház és az állam között. Az egyházellenes állam, a páholyokba tömörült hitetlenség nyomására, megvonta támogatását
