Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Zimándi Pius: Pázmány Péter a társadalmi kérdésről
242 ZIMÁNDI PIUS privilégiuma ellen nem törekedtem, ne is adja Isten, hogy törekedjem». (Ep. Coll. I. 61.) Újvári házában fosztogató katonák egy nemes-ember szolgáját «arrestálták». Az ügyben a királyhoz és nádorhoz fordult, mert «ezek a dolgok a nemességünknek szabadságában járnak». (Ep. Coll. I. 411.) A reneszánsz hatása alatt már a tizenhatodik század írói sokat foglalkoznak a fejedelem személyével, jogaival és kötelességeivel. Érdekes azonban, hogy míg ők elsősorban jogi szempontból körvonalazták az uralkodók jogait és kötelességeit, addig Pázmány ennél a kérdésnél az azkétikus szempontokat tartja inkább szem előtt. A hatalmat ő is isteni eredetűnek tartja. «Az hatalmasság az Isteniül vagyon.» «Isten tészi a királyokat.» A fejedelmek Isten szolgái, helytartói, «viceistenek». Értelmük : a jóknak «csendes nyugodalmat» biztosítani az ájtatos életre, a a gonoszokat pedig büntetni. Atyja és számadópásztora mindegyikük népének. Kell, hogy alázatosak legyenek, «mert mennél magasb az épület, annál veszedelmesb romlása, ha még fondamentoma nincsen» és mert «oly semmiből teremtetett a király lelke, olyan porból vétetett és olyan porrá lészen a király teste, mint a paraszté». Szükséges továbbá, hogy istenes életükkel előljárjanak alattvalóiknak. A példaadáson kívül jellemezze a kegyesség és adakozó hajlam, «ne éheztesse, felettébb ne fárassza, ne nyúzza-fossza a juhokat». Legyen az árvák, özvegyek és nyomorodottak segítője, a keresztény anyaszentegyháznak dajkája. Legyen részrehajlat- lan, nagylelkű és megbocsátó főleg a rágalmazó szókkal szemben, hiszen — mondja pompás hasonlattal — «a nagy hegyeket és a magas tornyokat lehetetlen, hogy szelek ne érjék ; a felsőhelyen ülő gondviselők ellen lehetetlen, hogy sok szók és zúgolódások ne támadjanak». (II. 155—56 ; VII. 580—89 ; Op. Om. VI. 473.) Az alattvaló kötelességei fejedelmével szemben : tisztelet, adófizetés, ima az uralkodóért és engedelmesség, de nemcsak a jámbor, hanem «a csintalan és erkölcstelen úrnak is». (VII. 590—95.) Az úr és szolga — modern fogalmakkal dolgozva : a munkaadó és alkalmazott — viszonyának megállapításánál is elsősorban a lelkiekre veti a fősúlyt. Az úr kötelességei közül első helyre teszi, hogy cselédeit szeresse, lelkűkre gondot viseljen. Továbbá testi szükségeikben, fogyatkozásaiban gyámolítsa, végül vétkeiért dorgálja meg, sőt büntesse. Ebben azonban mértékletes legyen, nem kell mindjárt «rongálni» a szolgát és «a becsületes úrnak arra szeme legyen, hogy a maga kezével ne verekedjék». Meggondolja, hogy nem illik azokat megutálni vagy alávalóknak ítélni, kiket Isten fiaivá fogadott, kiknek mennyei boldogságot ígért, kikért Krisztus szent vérét kiadta. Nagy — mai szóval — szociális érzésre vallanak intő szavai : ne terhelje az úr szolgáját felettébb való munkával, adja meg fizetését, ruhát, táplálékát és kegyesen bánjék vele. A szolgától (alkalmazottól, munkástól) két dolgot kíván Pázmány : becsületesen és híven végezze kötelességét és legyen megelégedett, mert
