Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Zimándi Pius: Pázmány Péter a társadalmi kérdésről
240 ZIMÁNDI PIUS Pázmány jogait kivétel nélkül mindenkivel szemben megvédte. Jogaihoz mindenben ragaszkodó álláspontját szociális irányú kérdésekben sem adta fel. Ez a jogi természetű gondolkodás látszik meg az újvári uradalma gazdatisztjeinek adott utasításaiban is. A szegénységet megbecsültessék (az első pontban !), «se másnak kedveskedésért, se magának ne szolgáltasson az mi jobbágyunkkal, szokatlan dologgal ne terhelje őket». De ha «vétkes a jobbágy és megbírságolják, semmi compositiot ne tegyen velek, hanem az bírságot mi számunkra kiszedje». Hasonlóképpen ne engedje a gazdatiszt, hogy «az jószágban jobbágy között bírjon oly nemes szabad, aki minden szolgálatot meg nem cselekszik». (Ep. Coll. I. 286—87.) A jogainak mindig való érvényesítése szempontjából (és a korszellemnek teljesen megfelelően) fogja fel azt a kérdést is : szabad-e a jobbágyoknak a templomokat elfoglalni. «Minden okosság azt kévánja, hogy egyaránt hasonló állapotban lévén az úr megelőzze a jobbágyot», azonkívül «az magyari törvények szerint, az parasztoknak nincsen semmihez igazságok az földön, az melyet művelnek, hanem csak az munkájúknak jutalmához ; hanem az egész földnek, az melyet mívelnek [így a templomnak is] tulajdonsága az úrhoz tartozik». (Op. Om. VI. 499— 500.) Jogi szempontú az anabaptistákkal szemben való magatartása. Telegdi szociális oldalukkal is foglalkozik, megvédi velük szemben a magántulajdon szentségét. Pázmány ezt mellőzi. Törvénybe ütközik Magyarországba való betelepülésük, kéri tehát a császári tanácsot (Ep. Coll. II. 6.) és a királyt (Ep. Coll. II. 4—5.), akadályozzák ezt meg. Csak mint dogmatikus eretnekséget kezeli őket, a keresztség szentségének megsértőit («quos maximo cum dedecore Christiani baptismatis iterum tingunt» ; «ne hanc tam enormem Christiani baptismi injuriam diutius tolerare velit»). Azonkívül még a háborúellenes magatartásukat ítéli el igen élesen. (VII. 682.) Az aszketikus elgondolás is központi helyet foglal el társadalomszemléletében. A világ ispitály és «az emberek olyanok, mint a töredékeny üvegek». (VI. 794.) «Foglyok büntető tömlöce a világ, ki arany-, ki vaslánccal kötöztetett..., de azért mindnyájan rabok vagyunk.» (VI. 336.) Szentbeszédet mond arról, hogy a világ javait semminek kell tartani. Tettető, csalárd, szemfényvesztő jók ; a magok erejéből könnyen veszedelemre «vonszanak». Istenen kívül «minden bévség fogyatkozás, minden gazdagság kúldusság». De ha valóságos jók lennének is, mit érnek, ha olyan hamar elmúlok. (VII. 655—664.) Senecával (sűrűn idézi) tartja, hogy a tökéletes ember víg bolondságnál egyébnél nem ítéli a gazdagságot. (VI. 767.), mely a bűnöknek kerítője és megmocskolja lelkünket. (VI. 119.) A vagyonszerzés, «felettébb való szorgalmatosság» pogányhoz illendő és nem Isten szolgáihoz. Isten gondoskodik rólunk. (VII. 423—25.) A magántulajdont természetszerűleg tiszteletben tartja, de a vagyonnak mi csak sáfárai, számadó szolgái vagyunk, minden Istené. Mikor tehát alamizsnálkodunk, «a szegényekben Istennek adjuk, ami övé és amit tőle
