Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)

Zimándi Pius: Pázmány Péter a társadalmi kérdésről

PÁZMÁNY PÉTER A TÁRSADALMI KÉRDÉSEKRŐL

241

elevettünk». Nem szabad tehát különbséget tenni feslett erkölcsű vagy jóéletű szegények közt, ha szakadozott állapotú, fogyatkozott, ösztövér, tápláljuk, ha éhezik, adjunk neki inni, ha szomjúhozik. (VI. 571—72.) Nem kívánja Isten, hogy ne legyen birtokunk, hanem hogy csak «annyi gondod legyen reá, mint a vendégfogadó házra, melyben egy óráig nyugszol». (VI. 468.) A hitviták korában az egyházi vagyonról is sok szó folyt. Pázmány kimutatta, hogy nemcsak hogy nincs a Szentlrás ellen az egyházi vagyon, hanem szentírási idézeteket is hoz fel, amelyek szerint «Istennek fogadása tartotta, hogy az Anyaszentegyház tanítóit ez világi jókkal is megáldaná». (I. 96—97.)

A szegénységet, nyomorúságokat Isten bocsátja ránk (VI. 336.), hasznosak (VII. 65.), örök boldogságra visz általuk az Úr. «Azért senki se sápolodjék fogyatkozott állapotjában». (VII. 157.) Sorsunkkal elégedjünk meg. Micsoda józan életbölcseség van szavaiban : «szenvednünk kell, vagy akarjuk, vagy nem», tűrjünk tehát békeségesen. (VII. 60.) «Nagyobb könnyebbséget nem találhatunk, mintha azzal a flastrommal kötözzük fájdalmunkat, hogy Isten így akarja : így tetszik neki. Jó orvos ő: mikor keserű italt ád is, hasznunkra adja.» (VI. 340—341.)

A társadalmi különbségeket is Istentől eredezteti, aki azért rendezte így a világot, hogy senki se legyen, aki ne szorulna a másra. Ezzel akarta az alázatosságot és egymás szeretetét bennünk gyökereztetni. Szemléletes hasonlattal világítja meg állítását : «és miképpen a szarvasok, mikor valamely nagy vízen általúsznak, szarvokkal terhelt fejeket az előtte úszók hátára tészik ; a legelső pedig megfáradván elmarad és az utolsónak hátára hajtván fejét, annak segítségével könnyebbíti fáradtságát, úgy az embereknek segíteni kell egymást.» Valláserkölcsi szempontokon kívül közismert észokokkal is érvel, kiemelvén, hogy a gazdagok inkább rászorulnak a szegényekre, mint viszont, «de azért a szegények sem lehetnek a gazdagok nélkül». (VI. 343—45.) Eredetileg azonban «pares omnes nascimur, nec sericata mulier nitidius partum fundit.» (II. 328.)

Nálunk a tizenharmadik században bukkan fel írásainkban az a külföldről származó gondolat, hogy az emberek eredetileg egyenlőek.1 Pázmánynál is megtalálható : «természetek szerént mindnyájan egyenlők. Üdőjártára némelyek nemessé lettek» eszük vagy erejük révén és nemcsak ők, hanem maradékaik is. Isten azonban «csak a jóságot tartja nemességnek, csak a bűnt itíli parasztságnak». (VI. 406—07.) A szentpáli gondolat nála is előfordul : «mindnyájan Krisztus tagjai vagyunk». (VI. 368.) Mindazonáltal természetszerűleg a rendi felfogás híve. Büszkén hivatkozik régi nemességére és vallja : «a nemességnek is privilegjomit szeretem és tehetségem szerént oltalmazom . .. soha bizony az nemesség

1 Bartoniek Emma: Szociális problémák az Árpád-korban. Domanovszky Emlékkönyv. Bp. 1937. 52. 1.

Theologia.

16