Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Schütz Antal: A glosszolalia
200 SCHUTZ ANTAL Ugyancsak ő őrizte meg Priscának, az egyik montanista nővezérnek «sugalmazott» mondását : «Carnes sunt et carnem oderunt» (De resurr. earn. 11); s hozzáfűzi: «értelmezés» nélkül senki sem tudhatja, hogy ez a gnosztikusokra van mondva. Ebben az összefüggésben szokás utalni a félig zsidó, félig keresztény eredetű apokrif Testamentum Jobi-ra, amely cp. 45. 51 elbeszéli, hogy Jób hagyott a három lányának egy varázsövet, és amikor egymásután fölvették, kezdtek «angyali» nyelven szólni ; az első az Angyalok, a második a Fejedelemségek, a harmadik a Kerubok nyelvén. Ennek a keresztény ókorra vonatkozólag valószínűleg teljes anyagnak színe előtt alighanem túlzás az az állítás, hogy «az apostoli kor után nincs történetileg igazolt személy, aki a nyelveken-szólás adományával rendelkezett».1 De tagadhatatlan, hogy az utalások gyérek és eléggé általánosak. Még hasonlíthatatlanul kevesebb a tanúság az Aranyszájú utáni századokból. Különösen feltűnő ez a «csodahajhászó» középkorról, ahol a történeti áttekintések egy jelenségnél szoktak megállapodni : Szent Hildegárd, Barbarossa kortársa készített egy nyelvet : Ignota lingua per simplicem hominem Hildegardem prolata. 900 «glossza» ez, előbb az idegen szó, aztán latin és német értelmezése ; pl. maiz = mater ; peneriz = pater, gagria = lúd, urchio = gólya, scails = clericus. Csatolt egy 23 betűs írást is. Ami más eseteket említ Görres Mystik-je első kötetének végén, a pünkösdi nyelvcsodával rokon dolgok, s a Görres-féle Mystik kritikátlanságában osztoznak.2 3 Persze más kép alakul ki, ha elfogadjuk Richtstaetter3 tételét A szentpáli glosszolalia nem más, mint a misztikái imádságos lelkűiéinek, a «passzív imádkozás»-nak az a foka és állapota, melyet a misztikusok lelki ittasultságnak (ebrietas spirituális) neveznek, mikor az elme (vovç) ki van kapcsolva, és csak a «lélek» (pneuma ; apex mentis) érintkezik Istennel, nem diszkurziv módon, hanem miként az angyalok, «sine formis et imaginibus».4 Ebben az állapotban a lélek úgy eltelik Isten édes gyönyörűségével, hogy kifejezése végett csupa nyelv szeretne lenni, és szól is «ezer szent badarságot», «sok szót minden rend nélkül — hacsak Isten nem rendezi ; az elme ugyanis maga itt semmire sem megy».5 Richtstaetter megvan győződve, hogy ez az állapot és ez a megnyilvánulás velejár a valódi misztikái élettel. S így természetesen kimondhatja azt is (ellentétben csaknem az összes többi katolikus tudóssal) : «Ami karizmákkal Isten oly bőven elárasztotta az ősegyházat, azok közül a 1 C. B. Cutten: Speaking with Tongues. Historically and Psychologically considered. New-Haven 1927, p. 32. 2 Igen tanulságos Xaveri Szent Ferenc «nyelvadományá»-nak története ; Cutten i. m. p. 43—7. 3 K. Richtstaetter: Die Glossolalie im Lichte der Mystik. Scholastik 11. évf. (1936), p. 321—345. 4 I. m. p. 328 kk. 6 Nagy sz. Teréz, ibid. p. 330.
