Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
GYAKORLATI KÉRDÉS A BÖJTI FEGYELEM KÖRÉBŐL 171 ö tojásrántotta stb. ízesítésére való felhasználásánál szabad-e megenni azon szalonnadarabkákat — pezzetti di lardo —, amelyek a zsír kiolvasztása céljából — per estrarne lo strutto — kissé megsütött szalonnából fennmaradnak?» A S. Paenitentiaria 1897 november 17-én így felelt : «Affirmative, dummodo pergant esse pars condimenti». — Acta S. Sedis, vol. XXX. (1897—98) pag. 480. Az előterjesztett kérdés az adott hivatalos felelettel együtt módot nyújt a töpörtyű-kérdés minden oldalú megvilágítására. Ha talán első lélegzet- vételre kissé banálisnak tűnik is fel az iparkodás, nyugtasson meg bennünket az a körülmény, hogy a S. Paenitentiaria is érdemesnek tartotta, hogy a kérdéssel foglalkozzék, mi pedig módot nyújtunk általa a felmerülő aggályok megszüntetésére. A pasztorációban szerzett tapasztalatokat vévén alapul — amikor is a pap örökké hallja különösen az idősebbektől a mindig visszatérő refrént, hogy pénteken és böjti napokon zsírosat ettem —, úgy látszik, hogy nálunk az illetékesek nem vetettek elég súlyt a népoktatásban annak kidomborítására, hogy a condimentum ex adipe nem új törvénykönyvi intézkedés, hanem évszázadokra visszanyúló törvényes consuetudo, «olei locum tenens», amint XII. Leó 1834 január 16-i döntésében megjegyzi. Ignorantia parit peccatum! Amit nyugodt lélekkel megehettek volna, tudatlanságukban rossz lelkiismerettel ették meg. Hasonló a helyzet a töpörtyűvel is. A fentebb ismertetett, Mosconi által feltett kérdésben kétségtelenül a töpörtyűről van szó. A kérdező nem használja egyszerűen a «ciccioli» kifejezést, ami az olasz nyelvben töpörtyűt és porcot egyaránt jelenthet, hanem a félreértések elkerülése céljából pontosan körülírja kérdésének tárgyát: «A zsír kiolvasztása céljából kissé megsütött szalonnából fennmaradt szalonna- darabkák». Mint közismert dolgot feltételezi a hivatalos autentikus nyilatkozatok által sokszor megemlített és megerősített praxist, hogy még a szigorú abszti- nenciás böjti napokon is — magro stretto —, mondjuk pl. hamvazószerdán avagy nagypénteken, meg van engedve a zsír — laridum liquefactum, strutto —, ízesítő — condimentum, grasso — gyanánt való felhasználása. Elég legyen a Szentszék 1834 január 16-i, 1836 április 15-i, 1839 május 1-i, 1886 január 30-i stb. döntéseire utalnom. Sőt a kérdező utal, mint megengedettre egy más praxisra is — amit a S. Paenitentiaria egyszerűen tudomásul vesz —, t. i. il condimento di lardo, magával a zsírszalonnával való ételízesítés. Mondhatom, nem mindennapi meglepetésem közé tartozott az, amikor római tartózkodásom alatt a szigorított böjti napok péntekjein az egyébként meghatározhatatlan tartalmú böjti levesben úszkáló szalonnadarabkákat fedeztem fel. Először azt gondoltam, hogy haldarabkák, de a konyhamester — aki jezsuita volt — felvilágosísott, hogy azok bizony rendes dísznószalonnából vannak összevagdalva és condimentum gyanánt szolgálnak. «—... chi usa il lardo medesimo per condire minestra, polenta, frittata ecc. ...» mondja Mosconi a feltett kérdésben. Tehát ez is meg volt engedve és mi minderről még az 1897-i döntés után sem vettünk tudomást, ami pedig, tekintve a mi népünk vonzódását a zsír és szalonna
