Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
AZ ÚJABB BÉCSI EGYHÁZJOQ 161 Az utolsó vaskos kötetet (VII. évf.) Károlyi Árpád és Angyal Dávid közreműködésével Miskolczy Gyula igazgató szerkesztette.) A Pázmáneum theolo- gusai és a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasai fenntartották a tra- díciós érintkezést a bécsi egyetemmel is. Aránylag keveset hallottunk azonban az újabb osztrák kanonisztiká- ról, amelynek egyetemein régebben olyan kiválóságok tanítottak — hogy csak néhányat említsünk —, mint a forráskutatás európai viszonylatában is kiváló V. Schulte, egyidőben prágai, Maassen gráci (aki különben rövid ideig hazánkban is működött), vagy a bécsi egyetem mesterei közül v. Scherer és Hussarek v. Heinlein, Eichmann. A tradíciók eleven ereje egy csapásra nem alszik ki. Ismeretes, hogy az osztrák katolicizmus a határokon túl is nagy szerepet játszott. Otto v. Freising történetíró, a XIII—XV. századbeli osztrák zsinati atyák, Petrus Canisius, aki a német népnek a katekizmust ajándékozta, Hohenwarth érsek, aki elsőként emelt szót a pápának Napoleon fogságából kiszabadításáért, Fessier püspök és Rauscher bíboros, a vatikáni zsinat kiemelkedő alakjai, de az újabb tudományos theologia területén kiváló Werner, Kleutgen, Hurter, Noldin, Seipel, Czerny, Michael, Swoboda — olyan nevek, amelyek az egész európai katolicizmusnak értéket jelentettek. Az a nép, amelynek birodalmáról legnagyobb történetírója, Ranke Lipót a «német» mellett a «katolikus» jelleget állította elénk, mint a lényegét kifejező karakte- risztikumot, az egyház minden irányú tevékenységében élénk részt vett, az egyháztörténelemnek és zenének is époiy kiváló művelőt adott, mint az egyházjognak. Ezért talán nem lesz felesleges, ha kritikai ismertetés keretében az Ostmark egyházjogászainak legújabb munkássága felé fordulunk. Ezúttal Bécsre kell szorítkoznunk, ami nem jelenti azt, hogy a vidékieket kevésre értékelnők. Graz és Innsbruck kanonistáiról más alkalommal szólunk. Az előbbi vidéki egyetemi városban tanított a legutóbbi időben bekövetkezett nyugdíjazásáig Johann Haring professzor is. Kevesen ismerik első nagyobb munkáját, amelyben már a XIX. század végén a neoskolasztikus természetjog bátor védőjeként mutatkozik be. A gyakorlati egyházi bíró hasznát veszi perjogi tanulmányainak. Abból a szolid, nem túlzó iskolából való, amely kerüli tudományos vonatkozásban is a feltűnést és ezért munkásságának visszhangja szűkebb hazáján kívül csekélyebb. Csak sajnálható, hogy kitűnő tankönyvének újabb kiadása metódikai és rendszertani okból nem bizonyult annak, aminek a szerzője szánta. Itt működött hosszú ideig Arnold Pöschl, akinek erős jogászi erudicióval megírt tankönyve szép példányszámban forog hazánkban is és akinek a középkori egyházjogot társadalomgazdasági oldalról is megvilágító tanulmányai széles körben ismeretesek. Az Innsbruckban közjogot tanító Godehard Ebers már korábban a birodalomban működött, munkája közül a német konkordátumjog feldolgozása ismeretesebb. Meg keli még említenünk a grazi Josef Trummernek, Haring tanítványának a szokásjogról írt dolgozatát. Theologia. 11