Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
TESTALKAT, JELLEM, SZABADAKARAT 157 hol cél, érték, indíték van, ott van akaraterő is. Ahol tartós és állandóan ható indíték van, ott állandó az akaraterő. Ahol pedig nincs indíték, ott akaraterő sincs.»1 A mindennapi életben is számtalanszor tapasztalhatjuk,2 hogy mire képes a nagy cél : törékeny testű, gyönge szervezetű édesanyák heteken keresztül virrasztanak beteg gyermekük ágyánál ; özvegyeket látunk, akik tiszteletreméltó hősiességgel küzdenek az egész család mindennapi kenyeréért ; ide vehetjük a divat érdekében éppen a gyöngébb nem által hozott áldozatokat (pl. soványító kúrák), a világháborúban gyönge akaratúnak hitt emberek emberfölötti teljesítményeit, az autoszuggesztió elképesztő eredményeit, a fajiság és népiség inkongruenciájának, ill. a faji öntudatnak meglepő eseteit stb. Befejezésül álljon itt egy negatív érv. Eddig még egyetlen fiziognó- musnak sikerült a tulajdonképpeni akaratot lokalizálni. Próbálták ugyan Carus nyomán a fej hátsó részének felső hajlatában, mások az erős áll-szerkezetben megjelölni az «akaratember» jellegzetes vonásait, részletezésük azonban világosan mutatja, hogy nem az elhatározóképességre, hanem vagy az elhatározás gyorsaságára (Entschlusskraft), vagy pedig a valósító energiára (Durchführungskraft), vagy, mint Böhle, a mozgásképzetek iránt való fogékonyságra, esetleg a kifejező erőre (Ausserungskraft) gondolnak. Ezek mindegyike szükséges az akarati cselekvéshez, de nem az akarati elhatározáshoz. A föntebb említett közvetett összefüggés alapján érthető, hogy bizonyos alkatú emberek impulzívebbek, mozgékonyabbak és gyorsabbak az elhatározásban. De hogy ezek nem motívumok alapján döntenek, vagy a motívumok közt nem képesek válogatni, azokkal szemben bizonyos aktivitást gyakorolni, azt a tapasztalat lépten-nyomon megcáfolja. Annál is inkább, mert másrészt a konstituciójuknál fogva inkább meggondolt- ságra, óvatosságra, mérlegelésre hajló emberek töprengéseiben keresni a szabad választás csalhatatlan jeleit, igen nagy tévedés volna. Lindworsky kutatásai alapján talán szabad föltételeznünk, hogy a választási szabadság lényegében ugyanabból a forrásból fakad, mint a vonatkoztató tevékenység. Erre enged következtetni az, hogy ugyanolyan törvényszerűség (szimultán-kontraszt) szabályozza működését. Kretschmerék a vonatkoztató tevékenységgel, aszűkebb értelemben vett «intelligencia» lényegével láthatólag nem tudják, mit kezdjenek. Elismerik, hogy egészen más jelenség, mint amit a temperamentumból meg lehetne magyarázni, és az agyszerkezet differenciáltsága + temperamentum összefüggésére gondolnak, de a bírálói által kifogásolt ellentmondások (pl. a temperamentum és karakter, másrészt az Intelligenz és Charakter szembeállítása) mutatják, hogy nem kielégítő a megoldás. Ugyanakkor a fiziognómusok sem tudják az intelligenciát lokali1 Lindworsky: Der Wille. 112. o. * Lindworsky: Willensschule. Paderborn, 1932. 4. Aufl. 35—39. o.
