Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
148 ELŐD ISTVÁN a teológus szemében csak a beállítás változott, a probléma lényege ugyanaz maradt: a testalkat és lelkialkat összefüggéseire vonatkozó ismereteim megváltoztak, mai ismereteim sokkal szuggesztívebb módon tárják elém ezt az összefüggést, mégsem kérdem, van-e ezek után egyéni és halhatatlan lélek, s van-e szabadakarat és erkölcsi felelősség, mert ezek létezéséről kinyilatkoztatott források biztosítanak, egyedüli problémám ez lehet : hogyan egyeztethetők össze a kétségtelen tények a kinyilatkoztatásból kétségtelennek megismert igazságokkal? Gyakorlati szempontok miatt talán a szabadakarat kérdése kínálkozik ilyen beállításban leginkább bonckés alá. 1. A fajbiológia lelki-rezonancia tana nem zárja ki szükségképpen az akarat szabadságát. Sőt, a fajiság és népiség inkongruenciájának tényét nézve, önként adódik a gondolat : Amikor azt látjuk, hogy ennek ellenére a közös haza, sőt nem egy esetben éppen az «egy faj» jelszava (így a németeknél) egészen elütő fajokat mesteri módon egyesít, lehetetlen azt nem mondanunk, hogy íme, a gondolat hatalma, a szellem szava erősebbnek bizonyul, mint a vér szava. 2. Bőhle, a fiziognómus, kifejezetten vallja a szabadakaratot. Az ő akaratelmélete azonban, mint láttuk, belső ellentmondásokban szenved. 3. Sokkal világosabb és határozottabb, amit Kretschmer mond az akaratról. Megengedi az akaratszabadságot, de csakis «fenomenológiai értelemben»1. Hogy mit jelent ez a kifejezés, egyik hasonlata megvilágítja : fenomenológiai szempontból másnak mondom a mennydörgést, mint a villanymotor működését, fizikai szempontból azonban a kettő ugyanaz, az elektromos erő produktuma. A fenomenológiailag, vagyis a tudatban való tükrözés alapján konstatált szabadság a biológus szemével nézve ugyanaz, mint amit a tudat mint nem-szabad tettet mutat be : a biológiai konstrukció determinálásának eredménye. A kretschmeri megoldás a monizmus régi receptje szerint készült, anélkül, hogy egyébként zseniális szerzője a kérdésbe mélyebben belemerült volna. 4. Nem is lehet a szabadakarat kérdéséhez az egyoldalúság vádja nélkül hozzányúlni annak, aki nem akarja tudomásul venni, hogy az akaratlélektannak, mint az akarattal ex offo foglalkozó tudománynak is joga van hozzászólni a vitához, tehát a döntés előtt az ő véleményét is ki kell kérni ebben a kétségtelenül fogas kérdésben. Meg tud-e azonban birkózni ezzel a feladattal az akaratlélektan? Hiszen Aristotelesek, Szent Ágostonok, Szent Tamások s a modern bölcselet nagyjai, az emberiség legnagyobb elméi álltak ki a porondra, más-más oldalról közelítették meg, s az eredmény az lett, hogy a lélektani munkák nagy része ma azt mondja, hogy a probléma lényegében megoldhatatlan, meg kell elégednünk ezzel az óvatos fogalmazással : a pszichikai szabadság ténye kétségtelen, de hogy mi van emögött, azt 1 E. Kretschmer: Medizinische Psychologie. 4. Aufl. Berlin, 1930. 84—85. o.
