Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Kniewald Károly: A Pray-kódex miserendje
100 KNIEWALD KÁROLY Si ad prolationem verborum: Hoc est corpus meum panis mutatur in corpus, hic est sanguis meus vinum mutatur in sanguinem ... Numquid enim corpus est sine sanguine, vel sanguis sine corpore?» A kérdésre így felel : Est ergo sanguis sub speciebus panis, non ex vi sacramenti, sed ex naturali concomitantia, secundum fratrem Egidium.1 2 Itt már nem az átlényegülés tényéről van szó, hanem arról, melyik pillanatban történik a kenyér és bor átváltozása ; a két szín fölött mondott szavak után egyszerre, per modum unius, vagy a kenyéré külön a rávonatkozó szavak után és a boré szintén külön? Odo de Sully párisi püspök 1208-ban úgy intézkedett, hogy papjai az átváltoztatás után a Szentostyát mutassák fel úgy, hogy mindenki láthassa.3 4 * Aquinói Szent Tamás a S. Th. III. qu. 7. a. 6.-ban a következő megoldást adja : Verba consecrationis panis suum consequuntur effectum non prolatis verbis consecrationis vini. Hivatkozik az Úrfelmutatás szokására, melyben az Egyház «statim post prolationem verborum corpus Christi adorat». III. Ince «Eius exemplo» (1208. XII. 18.) levelében a tarragonai érseknek megadja a waldiaktól leteendő eskümintát. Ebben ez is áll : Sacrificium, id est panem et vinum, post consecrationem esse verum corpus et verum sanguinem D. n. J. Chr., firmiter et indubitanter corde puro credimus .. .3 A waldiak ellen irányul a 4. lateráni zsinat 1. f.-ében foglalt döntés (III. Ince alatt 1215-ben) : ... in qua (Ecclesia) idem ipse sacerdos est sacrificium Jesus Christus, cuius corpus et sanguis in sacramento altaris sub speciebus panis et vini veraciter continentur, transsubstantialis pane in corpus et vino in sanguinem potestate divina . . .* Mindebből az látszik, hogy mikor a PK miserendjét összeállították, a Berengariustól elindított vita az Oltáriszentség körül még mindig nyugtalanította a lelkeket. Ebbe a szellemi környezetbe illenek bele a Pk. említett szavai. Ha közelebbről vizsgáljuk őket, azt is megállapíthatjuk, hogy a Pk. misekánonját 1215 előtt írták, hiszen még nem használja a transsubstantio szót, mellyel a laterani zsinat az átváltozást kifejezi. A XIV. századi zágrábi M. R. 133. j. misekönyv kánonjában már ez a műszó használatos. A Pk. állítása : hic vere fit corpus Christi — eszmetörténeti szempontból közelebb áll a kérdésnek berengariusi korához. Ugyanerre mutat az a tény is, hogy a Pk. misekánonjában még nincs Úrfelmutatás ; helyenkint ez már szokásban volt ezidőtájt, Párisban pedig 1208-ban kötelezővé is tették. A Pk. miserendje a Micrologust követi : «Deinde panis in manus accipitur et antequam reponatur in altare benedicitur. Item et calix elevatur et ante deposicionem benedicitur. (Pk. XIX.) — Egy évszázad múlva a zágrábi misekönyvben (M. R. 133) már ez a szabály van : Hic elevet supra corpus domini quo demum reposito accipiat calicem . . . Hic elevet supra calicem cum sanguine Christi, quo demum reposito . . .6 Az ostya felmutatása francia misekönyvekben először a XII. század utolsó negyedében fordul elő a Tours-i Szent Márton-egyház Sacramentariumában : Dum elevat panem. Ezt a rubrikát azonban csak a XIII. században írták be és nem is a konszekrált, hanem a még nem konszekrált ostyára vonatkozik.6 A kon- szekrált ostya felmutatását először egy párisi Missale (Egyet. Könyvtár, ms. 177)7 eredeti szövegében találjuk meg a XIII. század első felében: 1 U. o. PL 217, 868. 2Battifol: Leçons sur la Messe, Paris 1927, 262. 3 Denzinger Bamwart : Enchirdion symbolorum 424. 4 U. o. 430. 6 Közzétette : Dr. Karl Kniewald : Liturgika, Zagreb, 1937, 358. 6 V. ö. Leroquais : Sacramentaires ... I. 315. 7 U. o. II. 66.
